Idén sem maradtak Mikulás Kupa nélkül a környék legkisebb röplabdázói. A Kaposvári Röplabda Akadémia jóvoltából rendezett tornára a kismini és a szupermini korosztályokat várták a szervezők a Toldi iskolába, ahol a tapasztaltabb játékosok mellett a kezdőkről sem feledkeztek meg.

- Akik már tavaly is röplabdáztak nagyon jól tudnak már küzdeni, ismerik az egész menetét. A másik pályán a kezdőknek meg bemutatjuk egyáltalán, hogy ki kezdi a szervát, valamint, hogy hogyan megy az egész mérkőzés, miként van vége. Meg kell várni a sípszót, ez még sokaknak problémát jelent, de szép lassan megtanuljuk ezeket is - mondta a Kaposvári Röplabda Akadémia edző-főszervezője, Rák Rebeka.

A torna mezőnyét a nagybajomi csapat tette teljessé. Ez számukra is egy remek alkalom volt, hogy megmérettessék magukat az akadémia csapatai ellen.

- Ez a torna nagyon jó kezdeményezés, már az elmúlt években is volt hasonló. A kicsik láthatják azt, hogy mi a röplabda, meg tudják tanulni az alapokat - mondta a nagybajomi edző, Nagy Zoltán.

Ezen edzők sorát gyarapította az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapatának játékosa, Harmath Zsófia is. Az NB1-es röplabdázó most először vezethette csapatát az oldalvonal mellől.

- Nagyon vártuk már ezt a tornát a lányokkal, egész héten lázban égtünk. Nagyon jó érzés, ilyenkor sokkal jobban látja az ember, hogy mégis miként funkcionálunk csapatként , hogy a lányok, hogy tudnak együttműködni. Remélem, hogy mindeki elégedett lesz a teljesítményével - árulta el a Kaposvári Röplabda Akadémia edzője.

A szuperminiknél így főként a játékkal való ismerkedés volt a szempont, de a kisminiknél az eredmény sem volt másodlagos. A hat csapatos mezőnyben a Stettner Zsófia, Becker Georgina, Stirling Anna alkotta csapat végzett az élen, de a szervezők igyekeztek mindenkit jutalmazni egy kis ajándékkal.

Címkék: mikulás, kupa, röplabda, sport