Az utolsó negyed derekán már úgy tűnt, hogy minden lényeges kérdés eldőlt a Tamási - Kaposvári KK mérkőzésen. A megyei kosárlabda bajnokság 5. fordulójának meccsén, aztán szép fokozatosan visszakapaszkodott a kis-KKK, de hiába nyerték meg 28-17-re a negyedik játékrészt, így is csak megnehezíteni tudták a Tamási dolgát. Végül 8 ponttal, 76-68-ra nyertek a Dámok.

- A mai mérkőzésen mi is egy kicsit foghíjasan álltunk ki sérülések miatt. Három játékosunk is hiányzik, meghatározó játékosaink, így kicsit nagyobb szerepet kaptak a kiegészítő játékosok, főleg a végén amikor már 20-25 pont volt a különbség. Egy kicsit már elfáradtunk a végére, a kipontozódások miatt is, így a végén a nem annyira technikás és rutinos játékosokat játszattuk. Ők is hozták amit vártunk tőluk, de van még mit fejlődniük, ezért lett egy kicsit szorosabb a vége - mondta Cseresznyés Balázs, a Tamási Dámok játékosa.

A Kaposvári KK ifistái főként a második negyedben kihagyott ziccereknek köszönhették a vereségüket. A hajrában nyújtott teljesítményükkel viszont ők is elégedettebbek lehettek.

- Az elején nem igazán jöttek össze azok a dolgok amiket kértünk tőlük. A végére felpörögtek a srácok, nagyon szépen csinálták a csapdát, tudtunk labdátszerezni, indulni, bementek azok a helyzetek amik az elején nem, ez azért sokat számított. Sok volt az a 20-25 pontos előny amit összeszedtek, de én azt mondom, hogy az utolsó negyedre büszkék lehetnek, mert szépen felhozták és becsülettel küzdöttek az utolsó másodpercekig - válaszolta Tóth Máté, a Kaposvári KK megbízott edzője.

A Tamási csapata az előző körben már átélhetett testközelből egy nagy fordítást, így különösen odafigyeltek az utolsó percekben.

- A múltheti vereségünk az nagyon fáj nekünk, mert 20-21 pontról vesztesként jöttünk le a végén a pályáról. Jól játszottunk, szép volt a csapatmunka, de ahogy az egyik játékosunk megfogalmazta, nem győztesként voltunk fent a pályán sajnos és ha azt behúztuk volna, a Meló-Diákot, akkor most fixen harmadik helyen állnánk - tette hozzá Cseresznyés.

A forduló többi mérkőzése már kevesebb izgalmat hozott mint a Tamási - KKK meccs. A Zrínyi és a Tüskevár is magabiztos győzelmet aratott a Henger és a Meló-Diák együttese ellen, míg a Somogyjád kiütéses, 109 pontos verést mért a főként fiatalokkal felálló Monok SE csapatára. A jádiaknál Fonai Milán 41 pontig jutott.

Folytatás vasárnap, az idei év utolsó játéknapján.

Címkék: bajnokság, megye, kosárlabda, 2014, sport