Csütörtök este még a Nyíregyháza ellen próbáltak meg minél jobb eredményt elérni az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női röplabdázói. A hazai 3:0-ás vereség után, sajnos a Nyírségben is alulmaradtak Szombathelyiék. Így, búcsúztak a Magyar Kupa további küzdelmeitől.

Sokat azonban nem is kell várniuk a következő mérkőzésre. Vasárnap ugyanis már az az MTK látogat Kaposvárra, akik ellen idegenben is nyerni tudtak a nyitó fordulóban. Ezúttal viszont nehezebb mérkőzés várhat a Diamant-lányokra.

A vendégeknek mellett szólhat ugyanis, hogy a szakmai stábjukat erősíti a kaposváriak korábbi edzője Oláh János is. A lányok viszont ettől függetlenül győzelemmel szeretnék megörvendeztetni szurkolóikat.

Az MTK elleni mérkőzés vasárnap 16 órakor kezdődik a Városi Sportcsarnokban és a belépés természetesen ezúttal is ingyenes lesz.

Címkék: Oláh, Mészáros, Diamant, MTK, sport