Az idei, sorrendben immár 33. Adorján József úszó emlékverseny kezdete előtt a résztvevők együtt emlékeztek Adu bácsira, a legendás mesterre.

- Több mint 17 klub és 240 versenyző vesz részt az eseményen. Ez dupla annyi rajtot jelent legalább, mert mindenki legalább két számban szerepel. Az Adorján versenyzőitől fényes érmeket várok - mondta a versenyrendező, Kovács Zsófia.

A rendező 1. MCM-Diamant Adorján SE szép reményű úszói nagy izgalommal várták a hazai szereplést.

Nem sok hely maradt a sátortető alatt, amikor Dér Tamás alpolgármester és Pintér Rómeó, a városi ifjúsági és sportbizottság elnöke megnyitotta a hagyományos őszi úszóversenyt.

Ahogy már megszokhattuk, a tehetséges dél-dunántúli fiatalok ezen a versenyen is összemérhették egymással a tudásukat, és szinte minden számban izgalmas küzdelem végén dőlt el a helyezések sorsa. Nem csak az Adorján SE, hanem a többi somogyi egyesület ifjú sportolói is jól teljesítettek ezen az erőpróbán. A legeredményesebb férfi versenyző címet a Kaposvári Cápák SE felnőtt válogatottja, Dudás Dániel érdemelte ki, aki ezen a viadalon is igazolta klasszisát.

Címkék: adorján, verseny, sport, kaposvár