Már az utolsó őszi bajnokijára készül a Kaposvári Rákóczi FC a Zalaegerszeg ellen. Márton Gábor csapatára nem vár egyszerű mérkőzés a nemrég edzőváltáson átesett kék-fehérek otthonában, de igyekeznek minden eshetőségre felkészülni.

- Ami az erősségük azt kiszűrjük és megpróbáljuk a támadásainkba azt beépíteni, amivel zavarba hozhatók, mert hazai pályán, az utolsó meccsen, új edzővel ráadásul próbálnak majd nyomást gyakorolni ránk. Próbálunk majd erre is felkészülni - árulta el a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője, Márton Gábor.

Az idei szezonban a Ligakupában már megküzdött egymással a két gárda. Akkor a ZTE 1-0-ra tudta legyőzni a Rákóczit. Most viszont itt a javítási lehetőség.

A szakvezetés dolgát továbbra is megnehezíti az igencsak rövid kispad. Házi Bence továbbra sem hadra fogható, míg Rajczi Péter kétmeccses eltiltását helyben hagyta a fegyelmi bizottság.

- Rajczi Peti azért hiányzik, mert ő a leggólerősebb játékosunk, ez az ami látszik a mérkőzéseken is. Már az utóbbi időben neki se ment a góllövés, de hát egy csatár az általában kiszolgáltatott helyzetben van. Reméljük, hogy most már átveszik az ő szerepkörét ebben a dologban is sokan mások és bízunk benne, hogy fogunk tudni gólt rúgni, meg természetesen megpróbáljuk most is megnyerni a mérkőzést - tette hozzá a vezetőedző.

A Rákóczi mellett szólhat, hogy a hazaiak öt meccses nyeretlenségi szériát tudhatnak magukénak. Egy győzelemmel pedig jobb helyzetből várhatnák a somogyi fiúk a tavaszi folytatást.

A Zalaegerszeg elleni szezonzáró szombaton 14 órakor kezdődik a ZTE Arénában, melyről ezúttal is élőben számol majd be internetes oldalunk, a Kapos.hu.

 

Címkék: zte, meccs, rákóczi, sport