Évről-évre nő a nevezők létszáma a szép hagyományokkal rendelkező Halloween Kupán. Az indulók minden eddiginél jobb és szebb lovakkal érkeztek, és egyre több fiatalon látszott a szabályoknak megfelelő öltözködés is. A verseny egyfajta ugródeszka a komolyabb megmérettetések előtt.

- Részünkről a versenynek a fő célja az, hogy akik elkezdik a lovaglást, a lovassporttal amatőrként találkoznak, legyen egy olyan felületük, ahol találkoznak a verseny hangulatával, bírókkal, pályákkal, felszerelésekkel, és akinek ez tetszik, az ezen az úton könnyebben tud majd a komolyabb versenyek irányába továbbhaladni - mondta a Kecelhegyi Lovassport Egyesület versenyszervezője, Miklós Gellért.

A versenyre több mint 10 helyről érkeztek lovasok. Indulók, akiket a versenybírók szigorú kritériumok szerint pontoztak, egy 20-szor 40 méteres füves talajú négyszögben mutathatták meg tudásukat.

Továbbá fontos az is, hogy a lovas és a ló megfelelő összhangban legyen egymással. A versenyzők komoly bemelegítést követően rajtoltak el. 

A szervezők a versenyen dobogón végzetteket arany-, ezüst- és bronzpatkóval díjazták, de a többi lovas is tárgyjutalomban részesült. A legfiatalabb induló a mindössze három esztendős Patonay Hanna volt, a legidősebb pedig az 55. életévében járó Balatinecz István. A somogyiak összesen öt patkót gyűjtöttek be. A középhaladó díjlovas kategóriában a Taszári Vital LSC színeiben induló Horváth Adél Anna, a kezdő ügyességi kategóriában pedig a házigazdák versenyzője, Wertenbach Rebeka egyaránt a második helyen végzett. A haladó ügyességi kategóriában mindent vittek a hazaiak: Tanai Renáta, Makár Henrietta és Farkas Kíra is felállhatott a dobogóra.

Címkék: halloween, lovas, kupa, sport