Mint arról tegnap beszámoltunk: A november 5-én rendezett Honvéd-Kaposvár férfi bajnoki mérkőzés újrajátszását rendelte el a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) versenybíró bizottsága. Az előzmények szerint a kaposváriak bírói műhiba miatt óvták meg a 6-5-ös Honvéd-sikerrel zárult összecsapást, a bizottság pedig megalapozottnak találta keresetüket.

A csütörtöki ítélet ugyanakkor még nem jogerős, a www.vlv.hu szakmai oldal információja szerint a Honvéd fellebbez. Mint írják: a budapesti csapat álláspontja szerint az ominózus esetben a fault még nem járt kiállítással, csak az ezt követő labdaeldobás, ami azt jelenti, hogy nem történt műhiba, a bírói döntés megfelelt a szabályoknak.

A Versenybíró Bizottság elnöke, dr. Gál András a vlv-nek elmondta, hogy a testület nem kizárólag a benyújtott videófelvétel alapján hozta meg az első fokú döntést, hanem az érintett hivatalos személyektől többször is alapos tájékoztatást kértek. Ez viszont nem volt könnyű, hiszen egy meccs után négy nappal kellett apró részletekre visszaemlékezniük az érintetteknek, márpedig például az egyik játékvezető az ominózus, megóvott találkozó óta már hét további mérkőzést vezetett a meghallgatásáig.

A szakmai portál úgy tudja, végleges döntés jövő héten várható.

A kérdéses szabálytalanságot bemutató felvételt, és a vezetőedzők bővebb véleményét ide kattintva olvashatja!

Címkék: óvás, honvéd, vízilabda, sport