Rendületlenül dolgoznak a Ring SC Kaposvár sportolói a korosztályos országos bajnokságok idején. A serdülők magyar bajnoksága már véget ért, és a kaposváriak újra kitettek magukért. Vajmi Csaba tanítványai közül 43 kg-ban Petrovics Mátyás indult, azonban már az első selejtezőben összekerült a későbbi döntőssel, így helyezetlenként zárt. 44 és fél kilóban Drobilich Dusán egészen a döntőig menetelt, és ott is magabiztosan győzött, így magyar bajnoki aranyéremmel gazdagodott, sőt, ő lett az OB legtechnikásabb versenyzője is.

- Hát nagyon örülök, hogy megnyertem az országos bajnokságot, erőnyerő voltam, tehát egyből elődöntőbe kerültem, és végig jól éreztem magam, a felkészülsé is rendben volt, így nagyon nagy öröm, hogy első lettem Egerben az országos bajnokságon - mondta Drobilich Dusán.

Eggyel magasabb súlycsoportban, 46 kg-ban Kertész Dávid is ragyogóan teljesített, csupán a döntőben múlták felül, így ezüstéremmel zárta a magyar bajnokságot. 48 kg-ban pedig Onódy Márton szállt ringbe, aki szintén a döntőig menetelt és ezüstéremmel gazdagodott. A junioroknál Mislai Kristóf stabil válogatottként vág neki a magyar bajnokságnak.

- Ez az év nagyon zsúfolt volt számomra, nemzetközi és hazai versenyek is akadtak bőven, most csak az országos bajnokságra koncentrálok, ezt követően Tatán lesz egy hosszabb felkészülés, aztán majd ősszel még következhet az Európa-bajnokság Oroszországban - tette hozzá Mislai Kristóf.

A hölgyeknél a junior korú Szokol Fanni is nagyon készül az OB-ra, ő már Európa-bajnoki bronzérmesként vág neki a küzdelmeknek, és noha még fényesebb érmet várt volna, büszkén képviselte hazánkat.

- Hát nagyon örültem neki, mert szép siker, és minden külföldi szereplés nagyon nagy élmény, és hát válogatott színkben sportolni nagyon megtisztelő szerintem - válaszolta Szokol Fanni.

A klub vezetője azt mondja, elégedett a három éremmel, ám azt nem tartotta ésszerűnek, hogy abban a súlycsoportban, ahol két Európa-bajnoki érmes is van, nem csinálnak kiemelést.

- Nagyon elégedett vagyok a versenyzőkkel, érmeket hoztunk, aranyat is nyertünk, egy hiányérzetem van, Európa-bajnoki érmesem már korábban kiesett, mert egy másik Európa-bajnoki érmessel került össze, nem csinált a szövetség kiemelést, ezt nagy hibának tartom, így fordult elő, hogy a két legjobb már korán összekerült, és egy gyengébb jutott így a döntőbe - értékelte az eredményeket Vajmi Csaba, a Ring SC Kaposvár elnöke.

A ringben tehát megy a munka, az érmek pedig gyűlnek a vitrinben, amely rövidesen új helyre került, hiszen megoldódni látszik a Ring SC Kaposvár edzőtermének kialakítása.

Címkék: boksz, ring, dobogó, sport