Labdapattogástól és gyerekzsivajtól volt hangos az elmúlt hétvégén a hetesi sportcsarnok. Nyolc csapat részvételével rendezett ugyanis röplabda utánpótlástornát a helyi egyesület, ami nekik is, és a többi csapatnak is egy remek felkészülési alkalom volt.

- Vannak fiatalabb gyerekek, akik még a mini korcsoportban versenyeztethetők, ezért rájuk is gondoltunk, és gondoltam szervezek egy ilyen felkészítő tornát, így a bajnokság kezdete előtt - mondta Illés Gergő, szervező.

Szombathelyi Kitti a nyáron érkezett az 1. MCM-Diamant együtteséhez. Ezúttal azonban edzői tudására volt szükség a Kaposvári Röplabda Akadémia trénereként. Szeitz Szilvia ugyancsak két csapattal érkezett, és számára is egy komoly erőfelmérő volt ez a torna.

- Ezek a felkészülési tornák nagyon jók, mert ugye pont most meg tudjuk nézni, hogy milyen felkészülési szinten vagyunk. A lányok most még nem mondom, hogy annyira jók, edzésen sokkal vagányabbak meg bátrabbak, de ezek pont azért kellenek, hogy itt is ugye kicsit rutint szerezzünk és ilyen meccs szituációkban tudjuk megszerezni ezeket - válaszolta Szombathelyi Kitti, a Kaposvári Röplabda Akadémia edzője.

Ezúttal edzőként kellett helyt állni Szombahelyi Kittinek.
Ezúttal edzőként kellett helyt állni Szombahelyi Kittinek.


- A gyerekek imádnak játszani és itt Hetesen egy nagyon jó alkalom volt most arra, hogy megmutathassuk, hogy hol tartunk a felkészülésben. Igyekszünk eljutni egészen az országosig én nagyon remélem, hogy sikerülni fog - tette hozzá Szeitz Szilvia, a Kaposvári Röplabda Akadémia edzője.

A fiatal játékosok tehát megmutathatták, hol is tartanak a felkészülésben.

- Elég izgalmasak a meccsek és így meg tudjuk mutatni azt amit tudunk. Szerintem nagyon jó volt ez a két szett mert, izgalmas volt, meg tudtam mutatni amit tudok és elég jó a csapat is - mondta Subicz Izabella, a Kaposvári Röplabda Akadémia fiatalja.

A torna végén teljes kaposvári siker született.
A torna végén teljes kaposvári siker született.

A tornán végül teljes Röak siker született, ugyanis az első három hely mindegyikét a kaposvári akadémisták szerezték meg. Mögöttük pedig a hetesiek első csapata végzett a negyedik helyen.

Címkék: akadémia, 2014, kaposvári, röplabda, sport