Két év után ismét bajnoki pontokról volt hivatott dönteni a Somogy megyei rangadó. Ezúttal viszont az NB II-ben feszült egymásnak a Kaposvári Rákóczi és az FGSZ Siófok. Rangadóhoz méltóan kezdtek is a zöld-fehérek, előbb ugyanis a második percben Rajczi tett le egy labdát Luka Dominicnak, aki 16-ról tekert a jobb felső fölé, majd pedig Zsdrál lőhetett szabadot 17 méterről, ami a felsőlécen csattant. A 14. percbenviszont némi meglepetésre megszerezte a vezetést a Siófok. Kirchner léphetett ki egyedül egy kényszerítőzés után, köszönte is szépen és be is vágta a labdát a hosszú sarokba. 1-0 a Siófoknak. A 29. percben aztán jött a szokásos Rajczi gól. Kiss Márton indította tanárian a támadót, aki egyedül vezethette rá Tajtira a labdát, ő pedig ezúttal sem hibázott! 1-1. A folytatásban is inkább a Rákóczi maradt támadásban, újabb gól viszont ismét a Balaton-partiak szereztek. Egy kényszerítőzés után Kozma lőtte telibe a jobb felső kapufát a 41. percben, a labda azonban pont Papp Máté elé került, aki köszönte szépen és Rusák mellett a kapu bal oldalába bombázta a labdát. Így 2-1-es vendég vezetéssel mehettek az öltözőbe a csapatok.

Két Zsdrál helyzettel kezdődött a második félidő. Előbb egy beadást fejelt vissza a hosszú sarok felé jó ütemben, Kovács János azonban az utolsó utáni pillanatban menteni tudott a gólvonalról, majd pedig a szöglet után fejelt két méterről csúnyán a kapu mellé. Az 59. percben tovább növelte előnyét a Siófok. Ivancsics lőtt rá egy szabadrúgást 35 méterről, nem tűnt különösebben veszélyesnek, Rusák azonban olyan rossz ütemben ért bele a labdába, hogy beesett a feje fölött a labda. A 67. percben Rajczi centerezett szépen középre, a labdája azonban túl hosszú volt Karacsnak. Ez után már egyik csapat sem tudott igazán nagy helyzetet kialakítani, így a Siófok, főként remek helyzetkihasználásanak is köszönhetően, elvitte a három pontot Kaposvárról, amivel első győzelmüket aratták a szezonban. Folytatás jövőhéten a Békéscsaba otthonában.

Kaposvári Rákóczi FC - FGSZ Siófok 1-3 (1-2)
Kaposvár, 1500 néző. V: Böcskei
Rákóczi FC: Rusák – Kiss M., Kovács O., Bank, Földes – Kovács T. – Karacs (Király 78.), Zsdrál, Nagy K. (Házi 60.), Dominic (Albert 60.) – Rajczi. Vezetőedző: Márton Gábor

FGSZ Siófok: Tajti – Gárdos, Kovács J., Papp Sz., Gubicza – Futó, Ivancsics – Kirchner (Fülöp 83.), Peszmeg, Papp M. (Baranyai 92.) – Kozma (Horváth B. 76.). Vezetőedző: Horváth Károly

Gólszerző: Rajczi (29.) ill. Kirchner (14.), Papp M. (41.), Ivancsics (57.)

Sárga lap ill. Papp M. (26.), Gárdos (33.), Kozma (63.), Futó (85.)

Címkék: nb2, siófok, kaposvár, sport