A megyeszékhely versenyzői kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el az elmúlt időszakban: Varga Krisztina a felnőttek között, Bence Balázs, Bajnok Eszter és Szokol Fanni pedig az utánpótlás-korosztályban állhatott fel világverseny végén a dobogóra.

A 18 esztendős Bence Balázs a szakág történetének legfényesebb magyar eredményét érte el: a 15 induló közül, német és osztrák riválisa előtt, nagy meglepetésre, de teljesen megérdemelte hódította el az első helyezést.

- Én nem gondoltam volna, hogy ilyen szép eredményt sikerül elérni. Dobogónak örültem volna, mert nem sok férfinek sikerült ez Magyarországon eddig. Nagyon örülök, hogy végül sikerült megnyernem - mondta Bence Balázs.

A Lovas Akadémia SC válogatott versenyzője 2014-ben két nemzetközi viadalt is nyert, és a remek forma kitartott az év fő versenyéig.

null

Amilyen eredményesen kezdődött az augusztus, olyan jól végződött: a hármasugró Bajnok Eszter bronzéremmel tért haza a Kínában megrendezett Ifjúsági Olimpiáról. A 17 esztendős sportolónő egész évben kiemelkedően teljesített a hazai és a nemzetközi mezőnyben.

- Először is Bakuból kijutottam az ifjúsági olimpiára, az olimpián is volt egy selejtező, 15 hármasugró vett részt rajta, negyedikként jutottam be a döntőbe, ahol sikerült a harmadik helyet megszereznem. Nehéz verseny volt és izgalmas, de sikerült - mesélte Bajnok Eszter.

null

Egy éremmel és további két döntős helyezéssel zárta Varga Krisztina az olaszországi uszonyosúszó Európa-bajnokságot. A kaposvári 1. MCM-Diamant (egy emcéem-diamant) Adorján SE válogatott versenyzője a 200 méteres uszonyosúszó szám végén szerezte meg a második helyet.

Európa-bajnoki bronzérmet nyert a Ring SC Kaposvár junior korú ökölvívója, Szokol Fanni. A kaposvári tehetség az Olaszroszágban megrendezett női junior és ifjúsági kontinensvetélkedőn lépett kötelek közé 75 kg-ban, és előbb megverte ukrán ellenfelét, majd kikapott lengyel riválisától.

null

Tovább folytatta sikersorozatát Knipli Csongor. A Kaposvári Nehézatlétikai SE válogatott birkózója a tavaszi Európa-bajnoki részvétel után megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot, majd szőnyegre léphetett a teheráni csapat világbajnokságon is. A 21 éves sportoló nagy részt vállalt abban, hogy Magyarország a negyedik helyen zárt.

- Az elején esélytelen csapatnak hittek minket, volt egypár klasszisbirkózó, aki nem jött el velünk. Jól birkóztunk, egy nem várt sikert tudtunk elérni. az első olyan felnőtt világversenyem volt, ahol meccset tudtam nyerni, csúcs közeli állapotban voltam, remélem, folytatódni fog - árulta el a sportoló.

Pályafutása legjobb külföldi eredményét érte el Bogdán Endre az Ukrajnában rendezett 63. sebességi autómodellező Európa-bajnokságon. A kaposvári Textiles Modellező Klub örökös bajnoka az előkelő 5. helyen végzett a 10 köbcentisek mezőnyében. Bogdán Endre a két és fél köbcentisek között is jól teljesített, idei legjobb időeredményével a hatodik helyet szerezte meg. Az ukrajnai megmérettetésen 10 ország 74 versenyzője szerepelt. 

Címkék: kaposvár, siker, sport