Az UEFA mai genfi bejelentését követőel eldőlt: Budapest rendezheti a 2020-as Európa-bajnokság három csoportmérkőzését és egy nyolcaddöntőjét.

Michel Platini UEFA-elnök ötletét 2012 decemberében fogadta el a szervezet, az UEFA egy-egy ország egy-egy városának nevezését várta. Végül 19-en jelentkeztek, köztük Magyarország és Budapest. Most 12 alapcsomagot és egy döntős csomagot ítéltek oda 13 városnak, köztük Budapestnek.

A felújított Puskás Ferenc Stadion lesz a mérkőzések helyszíne.
A felújított Puskás Ferenc Stadion lesz a mérkőzések helyszíne.

Magyarországon a felújított Puskás Ferenc Stadionban rendezik majd a mérkőzéseket és amennyiben a válogattunk ott lesz majd a tornán, úgy hazai léphet majd pályára.

Az örömteli pillanat.
Az örömteli pillanat.

A döntőt és az elődöntőt London rendezi.

Negyeddöntő és három csoportmeccs: München, Baku, Szentpétervár, Róma.

Nyolcaddöntő és három csoportmeccs: Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, Budapest, Brüsszel, Glasgow.

Címkék: budapest, európa-bajnokság, labdarúgás, sport