- Negyedik alkalommal rendezzük meg Kaposváron a Nagy Sportágválasztót, ennek célja az, hogy segítsünk a szülőknek, hogy megtalálják a gyereküknek a sportágat, és szeretnénk segíteni a sportágaknak, hogy megtalálják azokat a fiatalokat, akik az utánpótlást fogják képezni a különböző sportágakban - mondta Dér Tamás tanácsnok.

Az esemény sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy csaknem ötven sportág képviselteti magát a pénteken kezdődő kétnapos rendezvényen. Újdonság lesz a vitorlások bemutatkozása, de a küzdősportok iránt érdeklődők is megtalálják a számításukat, nem beszélve a kaposvári sikersportágakról. A szervezők a gyermekek mellett a szülőket is szeretettel várják a Nagy Sportágválasztóra.

- Elértük a célunkat, a gyermekeket a pénteki napon, az iskolákat megmozgatjuk és eddig mint minden évben szombaton a szülőkkel jönnek vissza, hiszen a programok nemcsak a gyermekeknek, hanem a szülöknek is szólnak, itt mindenki el tudja tölteni az egész napot kellemesen - mondta a IV. Kaposvári Nagy Sportágválasztó főszervezője, Hász András.

A IV. Kaposvári Nagy Sportágválasztóra minden eddiginél több oktatási intézmény adta be a jelentkezését. Gyerekekből tehát biztosan nem lesz hiány, és bizony gőzerővel készülnek már a sportágak képviselői is

- Mindig általában két asztallal szoktunk jönni, azt hiszem az RSG csarnokban leszünk, mindenkit szeretettel várunk, hiszen ma is az utánpótlásban 24 kezdő gyerek volt, várunk még további jelentkezőket - árulta el a Kaposvári Asztalitenisz Club elnöke, Bali Tibor.

Manapság valóban nem könnyű eldönteni, melyik mozgásformát is válasszuk magunknak vagy gyermekünknek. Egyéni vagy csapatjátékot, labdás, vizes, vagy küzdősportot, esetleg valami mást. Ebben segít a negyedik kaposvári Nagy Sportágválasztó. Az eseményt pénteken és szombaton színpadi programok színesítik, de miniolimpia és egészségügyi szűrés is várja az érdeklődőket. A pénteki napon 14 óráig főként az óvodásokra és az iskolásokra számítanak, majd azt követően egészen szombat délutánig a családokat is várják az Arany úti sportcentrumba.

Címkék: választó, nagy, sportág