A pontvadászat harmadik fordulójában hazai rangadó várt csapatunkra: a Kaposvár-Mezőkövesd találkozót az elmúlt évadban még az NB I-ben rendezték, és egy osztállyal lejjebb is izgalmas kilencven percre volt kilátás.

Nehezen lendültek játékba a küzdő felek, az első feljegyzésre érdemes esemény a 11. percben történt, amikor az egykori somogyi Kulcsár Kornál végzett el szabadrúgást jobbról, 23 méterről, Máté pedig 6 méterről mellé fejelte a labdát. A 20. percben Kovács Olivér vette célba a kaput szabadrúgásból, középről, 32 méterről, de fölé szállt a labda. A folytatásban időnként megélénkült a játék, aztán nagyot esett a színvonal. Az első félidő hajrája aztán érdekesen alakult.

A 41. percben Ízing szabálytalankodott a tizenhatoson belül Rajczival szemben. Villant a sárga lap, és a játékvezető a büntetőpontra mutatott. A kaposváriak gólfelelőse azonban három percig nem tudta elvégezni a büntetőt, mert előbb a kövesdi kapus reklamált, majd Tóth László vezetőedzőt kellett a lelátóra tessékelni a viselkedése miatt.

Ez mintegy másfél perces könyörgés után sikerült is. Jöhetett a tizenegyes, és Rajczi az elfekvő kapus mellett higgadtan lőtt a kapu bal oldalába. 1-0.

Bátran, határozottan kezdett a Mezőkövesd a szünet után, és kis szerencsével gyorsan kiharcolta az egyenlítést. Az 50. percben nem tudtak felszabadítani a hazai védők, a csereként beállt Engel pedig 20 méterről a bal alsó sarokba zúdította a labdát. 1-1. A gól jött tett a mérkőzésnek – és a vendégcsapatnak is.

A Mezőkövesd a folytatásban fölényt harcolt ki, és időnként a kapujához szorította a házigazdát. A védelem jól dolgozott, nem sokkal később pedig már a somogyiak is feltűntek az ellenfél térfelén.

A 72. percben aztán Engel verekedte el magát a kaposvári kapu torkáig, de végül Somodi zsákmánya lett a labda. A 90. percben, jobb oldali szabadrúgás után Balajti 7 méteres lövését védte bravúrral Somodi. Az utolsó percekben mindkét csapat megpróbálta eldönteni a győzelem sorsát, de már nem változott az eredmény.

Döntetlennel ért véget a rangadó, a Rákóczi megőrizte a veretlenségét, a közönség pedig a lefújás után megtapsolta a csapatot.

Kaposvári Rákóczi FC – Mezőkövesd-Zsóry 1-1 (1-0)

Kaposvár, 1000 néző. V.: Oláh.

Rákóczi: Somodi – Kiss M., Kovács O., Bank – Hadaró – Kovács T., Albert Á. (Házi B., 57.) – Karacs, Nagy K., Zsdrál (Király V., 63., Fejős, 85.) – Rajczi. Vezetőedző: Márton Gábor.

Mezőkövesd: Kunsági - Kunsági - Takács P., Ízing, Szeles, Búrány - Balogh B., Máté J. (Pantovic, 81.), Kulcsár, Hegedűs Cs. (Engel, a szünetben) – Menougong (Molnár G., 64.), Balajti. Vezetőedző: Tóth László.

Gólszerzők: Rajczi (44., 11-esből), illetve Engel (50.)

Sárga lap: Kovács T. (34.), Karacs (70.), illetve Hegedűs Cs. (35.), Ízing (42.), Kunsági (43.), Takács P. (45+2.)

Címkék: Kposvári, mezőkövesd, rákóczi, sport