Ez a nagy kaposvári helyzet is kimaradt a Rákóczi U14-es csapatának Felcsút elleni idénynyitóján. A fiatal zöld-fehérek játékosok mentségére legyen mondva, többen életük első nagypályás bajnoki mérkőzésén léptek pályára a Cseri úti műfüves pályán. A végeredmény 4-1 lett a vendégeknek. A kaposváriak gólját Szöllősi szerezte.

- Nem kell szégyenkezniük, még helyzeteink is voltak. Egy nagyon jó ellenfél volt, ezt hozzá kell tenni, úgyhogy megyünk tovább, dolgozunk és én bízok benne, ha így állunk hozzá, ilyen egységes a csapat, akkor lesznek olyan meccsek, amiket meg fogunk tudni nyerni - mondta a Kaposvári Rákóczi BFLA U14 edzője, Horváth Miklós.

A csapat kapitánya szerint jobb helyzetkihasználással akár szorosabbá is tehették volna a mérkőzést.

- A második félidőt nagyon jól megnyomtuk. Az ellenfél sokkal erősebb, mint mi, gondolom előrébb is tartanak. Rúghattunk volna még gólokat, de a foci az olyan, hogy be kell rúgni a helyzeteket - árulta el Simon Róbert csapatkapitány.

Ez már az U15-ösök mérkőzése. Az előző évben NB II-es bajnokságot nyerő együttes nem kezdett jól, hamar háromgólos hátrányba került.

Petrók Viktor szerint ez az osztály már más kávéház. A rutinos trénert nem lepte meg a felcsútiak érett futballja: - azt, amit én egész évben mondtam a gyerekeknek, itt gyorsabb a játék. Jobb technikai alapokkal rendelkeznek, lényegesen gyorsabban futnak, illetve gondolkodnak a játékosok. -

A bajnokaspiránstól végül a Rákóczi U15-ös csapata is 4-1-es vereséget szenvedett. A kaposvári gólt Szabó Ákos szerezte. Ebben a korban természetesen még nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy az új bajnokságban, egy osztállyal feljebb minél többet fejlődjenek a gyerekek. A Bene Akadémia U14-es és U15-ös korosztályú játékosai legközelebb szombaton, a Győri ETO vendégeként lépnek pályára.

 

Címkék: petrók, bene, rákóczi, sport