Négy új igazolása közül kettő, Nick Raivio és Grebenár Péter már a felkészülés első napján is jelen volt a Kaposvári Kosárlabda Klubnál. A montenegrói Szekulovics és az amerikai Matthew Gibson a következő hetekben érkezik majd a csapathoz. A KKK-ra ráfért az erősítés, hisz a Hinnant-Puljko-Davis légiós trió mellett Drahos Gábor és Kiss Kornél is távozott a somogyiaktól. A technikai vezető posztján is változás történt. Nagy Imre a klub utánpótlásának koordinációs feladatait látja el, helyére Kocsis Zoltán került. A kicserélődött együttes - a riválisok erősítéseit is figyelembe véve - az első hat között szeretne végezni a bajnoki szezon végére.

- A magyar mag az biztos, hogy erősebb. Kérdés, hogy a két külföldi, aki még csatlakozni fog, az hogy fog reagálni erre a közösségre. A Nicket azt lehet prognosztizálni, ő egy nagyon magas szintű kosárlabdára képes. Grebivel biztos vagyok benne, hogy erősödtünk palánk alatt - mondta a klubvezető, Monok Tibor.

A csapat az első felkészülési mérkőzését szeptember 3-én Pécsett játssza, majd 5-én hazai környezetben a Bonyhád ellen lép pályára. Ezt követi a IV. Orosz László Emléktorna, majd egy pécsi és egy soproni kupa is vár a társaságra. Az augusztus pedig a kemény munka jegyében telik.

- Szépen lassan október 11-re szeretnénk maximálisan kész lenni. Ez mindig azért egy nagyon nehéz dolog, mert a külföldieket most ismerjük meg. Vannak azért új játékosok is, tavaly is azért az első három forduló elég döcögős volt. Bízom benne, hogy idén ez egy kicsit gördülékenyebb lesz - árulta el a csapat vezetőedzője, Fekete Ádám.

A 211 centiméter magas, korábbi válogatott és többszörös magyar bajnok center, Grebenár Péter Körmendről érkezett a somogyiakhoz.

Fodor Márton az előző szezont negyedik helyen záró együttes egyik alapembere volt. A rutinos játékos úgy véli, ezúttal is képes lehet a csapat szép sikerekre: - jók a kilátások, így előre saccolni teljesen felesleges. Abba a tíz csapatba kell bekerülni, ez nem is kérdés, aki majd játssza ugye vagy a felső, vagy a középső részt és a legjobb nyolc szerintem az egy reális elvárás.

A bajnokság lebonyolítása változott a korábbiakhoz képest. A középszakasz három részre oszlik. A felsőházban hat helyett öt csapat vesz majd részt, így a középső régióban helyet kapók közül az első két helyezett mellett a harmadik is tagja lesz a play-off nyolcas mezőnyének. Az NB I/A csoportos pontvadászat október 11-én, szombaton kezdődik.

Címkék: delfinek, kkk, kosárlabda, sport