Csapatépítő tréning keretében nyert sárkányhajó-futamot a Siófok KC-Galerius Fürdő élvonalbeli együttese Balatonföldváron. Lányaink a helyi egyesület meghívásának tettek eleget, és összemérték erejüket az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem NB I-es női röplabdacsapatának tagjaival.

Remek idő, napsütés, kánikula és kellemes víz fogadta az érkezőket Balatonföldváron. A siófoki kézilabdások dr. Kisegyházi Attila csapatorvos közreműködésével a helyi sárkányhajósok meghívásának tettek eleget, hogy az első két hét kemény munkája után kicsit kikapcsolódjanak, és mielőbb egységes társasággá kovácsolódjanak. És hogy legyen némi izgalom is, bekapcsolódott a programba az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem élvonalbeli röplabdacsapata is.

A lányok hamar megismerkedtek a sárkányhajókkal, és a vízre szállás után elindultak nyugati irányba, majd visszafelé a földvári móló végében is láthattuk őket. Az SKC hajóján Golovin Vlagyimir vezetőedző diktálta a tempót, a játékosok pedig szokásukhoz híven mindent megtettek a győzelemért. Ott voltak a hajóban az új igazolások, így a három idegenlégiós is. A brazil világbajnok Piedade, a német Wörz és a fehérorosz Kumpel egyaránt kiválóan beilleszkedett a csapatba a vízen is. A két NB I-es somogyi hölgykoszorú párharcát végül az SKC nyerte meg. A kaposvári röplabdások azzal vigasztalták magukat, hogy ők csak augusztusban kezdik meg a felkészülést, így még várnak arra, hogy formába lendüljenek.

Bikinikért és sárkányhajókért katt az alábbi videóra!

- Ezúton is szeretnénk megköszönni a meghívást a balatonföldváriaknak, nagyon jól éreztük magunkat – mondta egy kis úszás után, már a parton Golovin mester. – Ez a délután nem csak a sportról szólt, hanem a csapatépítésről is. Az új játékosok, úgy tapasztalom, hamar beilleszkednek, és remek közösség formálódik az öltözőben. Külön köszönet a röplabdás lányoknak: szerintem minden idők legjobb kaposvári sárkányhajós csapatát sikerült legyőznünk…

A fárasztó küzdelem után a szárazföldön folytatódott a program: a résztvevők finom pörköltet kaptak és természetesen a péntek délutáni fürdés és napozás sem maradhatott el.

Címkék: bikini, röpladba, sárkányhajó, SKC, Diamant, Siófok, kézilabda, Balaton, Kaposvár, sport