Több külföldi kitérő, és sérülés miatti kényszerpihenő után tavaly visszatért Louis Hinnant Magyarországra, és Kaposvárra igazolt. Az egykori zalaegerszegi kedvencnek nem volt rossz szezonja, ám ő kisebb meglepetésre úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a pályafutását, és a civil életben képzeli el a jövőjét - írja a bb1.hu.

Tavaly még a pályán, jövőre már a pálya szélén alkothat Louis Hinnant.
Tavaly még a pályán, jövőre már a pálya szélén alkothat Louis Hinnant.

- Jelenleg a Massachusetts Lowell Egyetemen dolgozok - mondta Louis Hinnant a BB1.hu érdeklődésére. - Ezzel együtt azt a döntést is meghoztam, hogy befejezem az aktív játékot. A jövőben az egyetemi játékosokat fogom edzeni. Nyolc remek évet tudhatok magam mögött. Nagyon sok profi játékos küzd azzal a problémával, hogy mégis mihez kezdjen az életével, ha felhagy a profi sporttal. Tisztában vagyok vele, hogy még pár évig gond nélkül játszhatnék, de most jött ez a lehetőség, hogy a korábbi egyetemi edzőmmel dolgozhatok együtt, és úgy döntöttem, megragadom. Úgy érzem, hogy ez kiváló átmenet számomra, hiszen így nem szakadok el végleg attól a játéktól, amit imádok.

Címkék: louis, hinnant, edző, sport