A 22 esztendős Harmath Zsófia a Diamant saját nevelésű játékosa, és az elmúlt években fokozatosan kapott egyre nagyobb szerepet a csapatban. A 2013/14-es évadban egyértelműen kulcsemberré, vezéregyéniséggé lépett elő, és több játékelemben is óriásit fejlődött.

A sportolónő a legtöbb mérkőzésén centerként játszott, a rájátszásban azonban a feladó-átló posztján is kiválóan teljesített. Ezek után nem meglepő, hogy az egyesület vezetése nagy örömmel hosszabbított vele szerződést.

„Zsófi több szempontból is példakép lehet Kaposváron – nyilatkozta Orosz Ferenc klubelnök. – Saját nevelésű játékosként jutott el a felnőtt csapatig, az NB I-ig, és évről évre egyre jobb teljesítményt nyújtott. A Munkácsy gimnázium befejezése után a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán folytatta tanulmányait, és az egyesület, illetve az oktatási intézmény közötti együttműködési megállapodásnak köszönhetően igyekeztünk mindent megtenni, hogy a pályán és az iskolapadban is megállja a helyét. Ráadásul névadó támogatónk, az 1. MCM Kft. jóvoltából már a munkahelye is biztosított.  Minden adott tehát ahhoz, hogy az előttünk álló években is vezéregyéniségként segítse a Diamant együttesét a célok elérésében.”

„Remélem, a következő évadban is teljesülnek az álmaink, és szeretnék jó játékkal hozzájárulni a sikerekhez” – tette hozzá Harmath Zsófia.

Címkék: Harmath Zsófia, Orosz Ferenc, Diamant, sport