A 2011-ben megalakult Kaposvári Röplabda Akadémia a sikeres versenyszezon után a nyári szünet elejére is talált elfoglaltságot a fiataloknak. Az egyhetes táborba csaknem negyvenen jelentkeztek: a munka hétfőn kezdődött és pénteken ér véget.

- Vége van az iskolának, a gyerekeknek soka szabadidejük, és ez az egyhetes tábor jó kikapcsolódás és a szülőknek is. nyolctól négyig itt vannak, vifgyázunk is rájuk, A fő csapásirány a röplabda, főleg játékok, amit csinálunk. Egy hét alatt senki nem lesz kész játékos, de a röplabda van túlsúlyban, lehet fejlődni, de ez a kikapcsolódásról szól főleg - mondta Németh Ferenc , a Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE edzője.

A tornatermi edzésen a tábor két vezetője, a Fino és a Diamant korábbi kulcsjátékosa irányította az akadémia fiataljait.

- Rengeteg tapasztalatot tudok szerezni, több korosztály van, ki lehet próbálni töb dolgot, amit tanultunk az edzőin. a gyerekeknek azért jó, mert közösség alakul, megismerik az idősebb korosztályt, látják, hogy milyen szabályok szerint játszanak a gyerekek - tette hozzá Rák Rebeka , a Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE edzője.

A gyerekek nem csak röplabda edzéseken vesznek részt a héten: strandolás, valamint egy balatoni és egy desedai kirándulás is helyet kap a programjukban. Ebben a táborban a fiúk és a lányok együtt sportolhatnak.

- Nagyon szeretek röplabdázni, és arra vágyok, hogy egyszer a nagy csapatba kerüljek fel - tudtuk meg Pusztai Olivértől a Kaposvári Röplabda Akadémia UMSE játékosától.

A 12 éves Rajnics Márton már két éve űzi ezt a sportágat.

- Azért jöttem el, mert még nem voltam ebben a táborban. Itt vannak a barátaim, picit velük is akartam lenni. Tetszik, mert jó sport. szerencsére van labdaérzéke. Réggen fociztam, ezt jobb sportnak találom, szeretnék egyszer a nagycsapatban is játszani - tette hozzá Rajnics Márton.

A fiatalok a jól sikerült tábor után kivehetik a nyári szabadságot, és szeptember elején állnak majd újra edzésbe.

Címkék: nyári, tábor, akadémia, röplabda, sport