Kissé eseménytelenül kezdődött a találkozó. A tizenegyedik percben ugyan Vass Patrik egy fejessel közel állt a vezetés megszerzéséhez, ám a következő helyzetig újabb tizenegy percet kellett várni. Ekkor is a Rákóczi kapuja forgott veszélyben, Dragan Vukmir átlövése után a labda azonban a bal kapufa mellett az oldalvonalon túlra került. Selymes Tibor a 32. percben cserélni kényszerült csatár poszton, a meghúzódott Kinket, Murai Márk váltotta. Szinte alig hogy beállt a fiatal támadó, az MTK már előnybe is került. Bese Barnabás húzott el Hadaró mellett, majd lőtt éles szögből, és a labda a kapu rövid sarkában kötött ki. 1-0. Kevesebb, mint két perccel a félidő vége előtt aztán kettőre nőtt a kék-fehérek előnye. Ekkor is Bese Barnabás volt eredményes, de ezúttal nem egy egyéni akció végén talált be. Horváth adott középre, Kovács Olivér volt az, aki tisztázhatott volna, de rosszul találta el a labdát, ami Bese elé került. Ő pedig nem tétlenkedett, ballal egyből a kapuba csavart a tizenhatos jobb sarkából. 2-0.

A fordulás után is a hazaiak akarata érvényesült. Először az 50. percben Vass Patrik tesztelte Rusák atletikusságát egy távoli bombával, majd a 63. percben a remek ütemben kiugratott Horváth helyzeténél is csak kapusunkon múlt, hogy nem növelte előnyét az MTK. A 70. percben még egy tizenegyest is kapott a kék-fehér alakulat, de a sértett Eppel Márton fölé rúgta a büntetőt. A 76. percben Dragan Vukmir egy nagy szóló után remekül ugratta ki Eppelt, aki Rusák mellett elhúzta a labdát, ám eléggé kisodródott. Eppel ahelyett, hogy visszagurította volna a középen üresen érkező Vukmirnak a labdát, éles szögből kapura lőtt, ám szerencsénkre Hadaró Valentin tisztázni tudott a gólvonalról. A Rákóczinak egy-egy veszélyesebb beadáson, illetve néhány átlövési kísérleten kívül nem akadt nagy helyzete. Talán Balázs Benjámin állt a legközelebb a gólszerzéshez a mieink közül. A Rákóczi csapatkapitánya a 79. percben szépen szelídített meg egy előre ívelt labdát, és került helyzetbe, de lövése jó harminc centivel a keresztléc felett szállt el. Sajnos vereséggel zártunk az utolsó fordulóban is, és ismét egy olyan mérkőzésen maradtunk alul, ahol nem sikerült gólt szereznünk.

MTK Budapest- Kaposvári Rákóczi: 2-0 (2-0)
Hidegkúti-stadion, 2000 néző. V.:

MTK Budapest: Hegedűs - Vukmir, Kálnoki Kis (Asztalos 77.), Nagy, Rodenbücher - Poór (Kelemen 77.), Vass Á., Vass P., Ladányi (Eppel 46.) -Bese, Horváth

Kaposvári Rákóczi: Rusák - Okuka, Addo, Diallo, Hadaró -Kovács, Florean, Thiam, Balázs, Firtulescu (Böjte 75.) - Kink (Murai 32.)

Gólszerzők: Bese (34., 43.)
Sárga lap: Hadaró (32.), Thiam (50.), Florean (56.), Addo (71.)

A közvetítésnek vége

  • 16:21:44

    Új esemény

    Kövessék velünk 18 órától a szezon utolsó mérkőzését. Az élvonaltól búcsúzó Kaposvári Rákóczi az MTK otthonában zárja a bajnokságot.

  • 18:01:50

    Új esemény

    Szeretettel köszöntöm a KaposPont Kedves olvasóit!

  • 18:02:41

    Új esemény

    Az előttünk álló, nagyjából két órában a Kaposvári Rákóczi utolsó NB I-es bajnoki mérkőzéséről olvashatják tudósításunk.

  • 18:03:20

    Új esemény

    Az OTP Bank Liga utolsó, 30. fordulójában a nyolcadik helyezett MTK Budapest otthonába látogatnak Balázs Benjáminék.

  • 18:05:37

    Új esemény

    A mérkőzés gyakorlatilag tét nélküli a két csapat szempontjából, reméljük szépre sikerül az élvonaltól való búcsúzás a Rákóczi számára.

  • 18:06:45

    Új esemény

    A mérkőzés pedig ebben a pillanatban kezdetét is vette.

  • 18:11:10

    Új esemény

    A hazai csapat kezdő tizenegye a egyébként a következő:
    Hegedűs, Bese, Horváth, Kálnoki Kis, Ladányi, Nagy, Poór, Rodenbücher, Vass Ádám, Vass Patrik, Vukmir. 

  • 18:13:01

    Új esemény

    Selymes Tibor csapata pedig a következő felállásban kezdi a mérkőzést:
    Rusák védi a kaput, Addo, Diallo, Firtulescu, Hadaro, Kink, Kovács, Okuka, Thian, Balázs, Florean.

  • 18:15:30

    Új esemény

    Rengeteg néző érkezett erre a mérkőzésre a Hidegkúti-stadionba, aminek fő oka, hogy az MTK ma játsza utolsó mérkőzését ebben a létesítményben. Néhány hét múlva bontásra kerül a létesítmény, és helyére egy új, 5000 férőhelyes stadiont építenek.

  • 18:18:49

    Új esemény

    Az első helyzet a mérkőzésen az MTK előtt adódik. Horváth Zsolt futotta le védőjét a bal oldalon, majd ívelt középre, de az érkező MTK játékos fejesét Rusák magabiztosan fogta.

  • 18:20:57

    Új esemény

    Adós vagyok még a két csapat kispadon helyet foglaló játékosainak névsorával. A hazaiaknál Asztalos, Eppel, Frank, Groppioni, Hajdú és Kelemen várja, hogy bevesse valamelyőjüket Garami József.

  • 18:21:50

    Új esemény

    A Rákóczi padján Antal, Bank, Böjte, Coroian, Földes és Murai foglal helyet.

  • 18:24:51

    Új esemény

    A Rákóczi először jut el az MTK kapujáig a 18. percben. Balázs nyerte meg a futóversenyt Vukmirral szemben, és törhetett a tizenhatoson belülre, de beadási kísérlete magasan ellszált az érkező zöldmezes játékos feje felett.

  • 18:29:51

    Új esemény

    Ismét az MTK állt közel ahhoz, hogy vezetést szerezzen. Dragan Vukmir szánta el lövésre magát, a kaputól mintegy huszonkét méterre, de a labda a kapu mellett egy méterrel az alapvonalon túlra szállt.

  • 18:32:09

    Új esemény

    Néhány minutummal később Kink cselezte be magát az MTK tizenhatosán belülre, majd próbált meg lőni, de gyengén találta el a játékszert, ami épphogy elvánszorgott Hegedűs kapusig.

  • 18:34:18

    Új esemény

    Némileg felélénkült a találkozó. A 26. percben Vass Patrik kapott egy labdát a tizenhatos előterében, szemben a kapuval. Csel cselt követett, lerázott pár vendég védőt, majd lőtt, de a kapu bal oldalába tartó labdát Rusák vetődve fogta.

  • 18:38:32

    Sárga lap

    Az első sárgalap is előkerül a játékvezető zsebéből a 32. percben. Hadaró Valentín kapta.

  • 18:40:09

    Csere

    Máris cserél a Rákóczi. Selymes Tibor Kinket hozza le kényszerűségből, meghúzódott az észt. Helyére Murai Márk állt be.

  • 18:43:49

    Gól

    Megszerzi a vezetést a hazai csapat. A 34. percben Bese kapott egy labdát a tizenhatos jobb sarkánál, és lőtt viszonylag éles szögből. A rövid oldalra érkező lövést nem tudta hárítani Rusák Edvárd, ezzel 1-0 az MTK-nak.

  • 18:52:07

    Gól

    Kettőre nő az MTK előnye a 43. percebn. A gólszerző ismét Bese Barnabás volt. Horváth adott középre a pálya bal sarkából, két zöldmezes is beleért a labdába, de nem sikerült felszabadítani. A labda Bese elé került, aki a tizenhatos jobb oldtól állítgatás nélkül ballal a kapuba csavart. 2-0.

  • 18:54:18

    Félidő

    A második MTK-gól után már nem történ elmítésre méltó dolog, a játékvezető nem hosszabított az első félidő végén, és kettős sípszóval az öltöző felé mutatott.

  • 19:05:51

    Új esemény

    Az MTK középkezdésével kezdődik a második félidő. Örömteli, hogy a maroknyi kaposvári szurkoló bíztatását is hallani lehet a stadionban.

  • 19:06:40

    Csere

    A szünetben egyet cserélt a hazai csapat, Eppel Márton váltotta Ladányi Tibort.

  • 19:09:45

    Új esemény

    Ismét életjeleket ad a Rákóczi. Balázs adott középre a jobb oldalról, de labdája ismét magasnak bizonyult a középen érkezők számára.

  • 19:11:27

    Sárga lap

    A sárgákat tekintve mi vezetünk 2-0-ra. Thiant részesült ilyen nemű figyelmeztetésben.

  • 19:12:33

    Új esemény

    Az 50. percebn Rusáknak kellett bravúrral hárítania Vass Patrik távoli bombáját.

  • 19:15:27

    Új esemény

    Horváth kapott egy labdát a tizenhatoson belül, a kapunak háttal állva. Szépen fordult le védőjéről, de lövése méterekkel a kapu fölé szállt.

  • 19:16:39

    Sárga lap

    Újabb játékos kapott sárgalapot a Rákócziból. Ezúttal Florean húzta ki a gyufát szövegelésével a játékvezetőnél.

  • 19:20:45

    Új esemény

    Kovács Olivér ívelt középre az 58. percben, de Hegedűs ököllel tisztázni tudott, mielőtt még nagyobb baj adódott volna. Ma egyelőre az ilyeneket leszámítva nem tudunk igazi veszélyt jelenteni az MTK kapujára.

  • 19:23:29

    Új esemény

    Horváth törhetett kapura egy remek kiugratással a 63. percben. Gyakorlatilag egy az egyben vihette Rusákra a labdát, de kapusunk jól kimozdulva, vetődve elhárította a veszélyt.

  • 19:27:10

    Új esemény

    Florean próbálkozott egy átlövéssel jó 25 méterről a 66. percben, de a játékszer jócskán elkerülte Hegedűs kapuját.

  • 19:28:34

    Új esemény

    Eppel Márton küldte a labdát ollózó mozdulattal kapura, de a körülbelül 18 méterről leadott lövését Rusák magabiztosan fogta.

  • 19:32:28

    Új esemény

    Tizeneggyeshez jut az MTK a 70. percben, Addo rántotta le Eppelt a tizenhatoson belül. A sértett végezhette el a büntetőrúgást, de szerencsénkre a kapu fölé durrantott.

  • 19:34:35

    Csere

    Újabb kaposvári csere a 75. percben, Böjte Patrik érkezett Dragos Firtulescu helyére.

  • 19:37:49

    Új esemény

    Dragan Vukmir szólózott nagyot, majd ugratta ki Eppelt, aki kicsit kisodródva a tizenhatos bal oldalánál a beadás helyett a lövést választotta, vesztére, hiszen bár Rusák kimozdult már a kapujából, Hadarónak még a gólvonal előtt sikerült tisztáznia.

  • 19:40:47

    Csere

    A 77. percben kettős csere a hazaiaknál, Asztalos és Kelemen váltja Poórt, illetve Ladányit.

  • 19:42:49

    Új esemény

    Percekkel később pedig az eddigi legnagyobb helyzetünk. Balázs szelídített meg egy előre ívelt labdát, és került helyzetbe, de lövése nagyjából fél méterrel a kapu fölé szállt.

  • 19:47:27

    Új esemény

    Florean találta meg egy beadásával Böjtét a tizenhatos előterében, de a fiatal kaposvári igéretes helyzetből nem tudott gólt szerezni. Egyből szeretett volna lőni Böjte, de eltörte a labdát, amit végül Hegedűs vett fel.

  • 19:51:04

    Új esemény

    A játékvezető a második félidőben sem hosszabbított, így ezen a mérkőzésen tiszta 90. perc játékidő után alakult ki a végeredmény, ami nem más, mint MTK Budapest - Kaposvári Rákóczi: 2-0.

  • 19:53:03

    Új esemény

    A Rákóczi tehát vereséggel zárta a 2013-2014-es szezont. Reméljük, hogy jövőre a másodosztályban egy sokkal sikeresebb idényt produkálnak a fiúk, és rögtön visszajutnak az élvonalba.

  • 19:54:36

    Új esemény

    Köszönjök, hogy velünk tartottak, ma, és az egész szezon során. További kellemes olvasgatást kívánok. Minden jót!

Címkék: mtk, rákóczi, kaposvári, sport