A bajnoki hajrára jelentősen feljavult az NB I-ben sereghajtó MCM tekecsapatának teljesítménye. A kaposváriak csaknem 100 fával gurítanak többet az utóbbi hetek során ellenfeleiknek, mint az azt megelőző időszakban. A tabellán egy hellyel előttük álló szombathelyi Horváth-Gravitáció ellen az volt a csapat célja, hogy szépen búcsúztassák a szezont.

- Koncentráltabban kéne egy kicsit szerepelnünk, mint ahogy egész évben szerepeltünk. Nüanszokon múlott nekünk egy-két bajnoki mérkőzésünk, amivel simán benn tudtunk volna maradni. Én beszéltem a fiúkkal, és úgy gondolom bennük van a tűz, és ez a koncentrálóképesség, amivel ezt a mérkőzést le tudjuk hozni - tette hozzá Lapat Krisztián, 1. Magyar Cukor Manufaktúra SE edzője.

- Most már úgy néz ki, hogy mivel kiesik mindkét csapat, ez most már csak egy barátságos mérkőzésnek tűnik. Igazándiból esély mindkét csapatnak van. Ez most már csak az, hogy valamelyik csapat szépíteni tud - mondta Horváth Gyula, a Horváth-Gravitáció TKSE tulajdonosa.

A szombathelyi és a kaposvári tekézők is mindent megtettek a győzelemért. 500 fa alatt a mezőny egyetlen játékosa sem gurított. A Cukor kezdte jobban a mérkőzést, hisz Nagy Róbert, Miklós Gyula és Horgos Milán is pontot szerzett a csapatnak. A folytatásban feljött ugyan a vendég együttes, de az összesítésben jobban gurító hazai 5:3-ra, az ütött fákat tekintve 3134:3095 arányban megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A MCM-nél az a cél, a hogy csapat az NB II-es bajnokságban is együttmaradjon.

- Nekem legalább is nem jelezte még senki, hogy nem érzi jól magát ebbe a csapatba. Úgy tudom, hogy ez az együttes együttmarad. Még ugye kiegészülve Gábor Leventével, aki súlyos sérülése után újra csatasorba tud állni, nagy erősítés lesz számunkra - tette hozzá Lapat Krisztián.

A Cukor négy győzelemmel és tizennyolc vereséggel az utolsó helyen zárta az NB I-es bajnokság Nyugati csoportját, pedig játéktudásban ennél sokkal többre képes a csapat. A vezetőség és játékosok szerint nincs probléma azzal, ha a következő szezont az NB II-ben tölti az együttes, hisz több lesz a sikerélmény, és akár a dobogós helyek valamelyikére is odaérhet majd a társaság.

Címkék: mcm, teke, nb1, sport