2012 októberében 1-0-ra nyert a Rákóczi a borsodi katlanban, egy emlékezetes góllal. Most pedig egy sárga lapokkal igencsak megtűzdelt mérkőzésen végül alaulmaradt a Rados – Vági, Vadász, Kádár, Husic – Elek – Barczi, Gosztonyi, Nikházi – Batioja, Futács kezdővel felállt, immáron 39 pontossá lett DVTK-val szemben.

Nem szerzett pontot az OTP Bank Liga 24. fordulójában a Rákóczi. Csapatunk a dobogóért harcoló Diósgyőr otthonában lépett pályára, és 1-0-ra kaptunk ki. A győztes gólt Elek fejelte az 57. percben.

A Diósgyőr otthonában nem a Rákóczi számított esélyesnek, a csapat jelenlegi helyzetében azonban leginkább a győzelem volt az elfogadható eredmény. Az első félidő nem hozott túl sok izgalmat, egy-egy próbálkozáson kívül unalmas, eseménytelen játékot láthatott a közönség. A 2. percben Husic lőtt 20 méterről a kaposvári kapu fölé. A 13. percben az egykori kaposvári Gosztonyi tette balról középre a labdát, Futács 8 méterről lőtt, Antal védett. A 40. percben szorult helyzetbe került a Rákóczi, de végül Mbemba nagyszerűen lépett közbe, és felszabadult a kapunk. A 44. percben Kink jó szokásához híven középről, ballal, 22 méterről lőtt, de ezúttal elkerülte a labda a kaput.

Az 57. percben megszerezte a vezetést a Diósgyőr. Gosztonyi jobb oldali szöglete után Elek emelkedett a legmagasabbra, és 5 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 1-0.

A 62. percben Kádár csúsztatta kapura a labdát, Antal kapus hatalmas bravúrral védett. Hét perccel később, Gosztonyi szabadrúgása után Futács elé került a labda, és a támadó középről, 10 méterről, ballal fölé lőtt. A 74. percben Mbemba sokadszor is szabálytalanul állította meg Futácsot, és megkapta második sárga lapját. Villant a piros is, így emberhátrányba kerültünk a hajrára.

Az utolsó percekben mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, de már nem változott az eredmény.

Diósgyőri VTK – Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (0-0)
Diósgyőr, 4000 néző. V.: Becséri

DVTK: Rados – Vági, Vadász, Kádár, Husic – Elek – Barczi (Bacsa, 46.), Gosztonyi (Kostic, 81.), Nikházi – Batioja (Marjanovic, 88.), Futács. Vezetőedző: Tomislav Sivic.

Rákóczi FC: Antal – Okuka, Mbemba, Diallo (Bőle, 80.), Lebbihi – Florean (Murai, 61.), Coroian, Balázs, Firtulescu (Bank, 77.), Mulemo – Kink. Vezetőedző: Selymes Tibor.

Gólszerző: Elek (57.)
Sárga lap: Barczi (41.), illetve Okuka (64.), Mulemo (69.), Mbemba (72.), Murai (80.)
Piros lap: Mbemba (74.)

A kép alatt percről-percre mutattuk meg, mit játszottak a kaposváriak a miskolci nehézipari sasfészekben.

A közvetítésnek vége

  • 16:51:55

    Új esemény

    Hajrá Rákóczi!

  • 17:56:30

    Új esemény

    Köszöntöm a sportkedvelő olvasókat, ma este is: hajrá, Rákóczi!

  • 17:57:44

    Új esemény

    Nem lesz könnyű ez a kilencven perc, de a kaposváriak jelenlegi helyzetében csak a három pont az elfogadható.

  • 18:02:59

    Új esemény

    A Rákóczi összeállítása: Antal – Okuka, Mbemba, Diallo, Lebbihi – Florean, Coroian, Balázs, Firtulescu, Mulemo – Kink.

  • 18:03:20

    Új esemény

    A hazai kezdő: Rados – Vági, Vadász, Kádár, Husic – Elek – Barczi, Gosztonyi, Nikházi – Batioja, Futács.

  • 18:03:32

    Új esemény

    A játékvezető Becséri.

  • 18:04:31

    Új esemény

    A Diósgyőri VTK eddig 36 pontot szerzett, így a tabella 6. helyén áll, míg a Kaposvári Rákóczi FC a legutolsó helyen mindössze 16 ponttal.

  • 18:06:08

    Új esemény

    Elkezdődött a mérkőzés.

  • 18:10:06

    Új esemény

    2012 októberében 1-0-ra nyert a Rákóczi a borsodi katlanban, egy emlékezetes góllal.

  • 18:11:27

    Új esemény

    A 2. percben Husic lőtt 20 méterről a kaposvári kapu fölé.

  • 18:17:52

    Új esemény

    Eddig pörög a meccs, mindkét oldalon dolgozhatnak a védők.

  • 18:19:06

    Új esemény

    Antal és Futács ütközése után a hazai támadót kell ápolni a 13. percben.

  • 18:20:48

    Új esemény

    A 13. percben Gosztonyi tette balról középre a labdát, Futács 8 méterről lőtt, Antal védett.

  • 18:24:53

    Új esemény

    Az elmúlt percekben eseménytelen játék a pályán.

  • 18:26:32

    Új esemény

    Egy biztos: egyáltalán nem játszik alárendelt szerepet a Rákóczi.

  • 18:28:28

    Új esemény

    Egyelőre jól működik a kaposvári lestaktika.

  • 18:37:07

    Új esemény

    A 22. percben Gosztonyi adta balról középre a labdát, Antal jól avatkozott közbe.

  • 18:44:57

    Új esemény

    A 40. percben szorult helyzetbe került a Rákóczi, de végül Mbemba nagyszerűen lépett közbe, és felszabadult a kapunk.

  • 18:47:54

    Sárga lap

    A 41. percben Barczi kapott sárga lapot mezhúzásért.

  • 18:48:13

    Új esemény

    A szabadrúgásból sajnos nem lett semmi.

  • 18:48:58

    Új esemény

    A 44. percben Kink jó szokásához híven középről, ballal lőtt, de ezúttal elkerülte a labda a kaput.

  • 18:50:37

    Új esemény

    Hosszabbítás nincs, vége az első félidőnek.

  • 19:05:47

    Új esemény

    Elkezdődött a második félidő.

  • 19:07:45

    Csere

    A hazai csapatban Barczi helyett Bacsa játszik a továbbiakban.

  • 19:17:44

    Gól

    Az 57. percben megszerezte a vezetést a Diósgyőr. 

  • 19:18:13

    Új esemény

    Jobboldali szöglet után Elek emelkedett a legmagasabbram és 5 méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 1-0.

  • 19:22:28

    Csere

    A 61. percben Florean helyett Murai a pályán.

  • 19:23:17

    Új esemény

    A 62. percben Kádár csúsztatta kapura a labdát, Antal kapus hatalmas bravúrral védett.

  • 19:24:01

    Sárga lap

    A 64. percben Okuka kapott sárga lapot buktatásért.

  • 19:24:56

    Új esemény

    Beszorultunk az elmúlt percekben.

  • 19:29:47

    Sárga lap

    A 69. percben Mulemo is besárgult.

  • 19:30:53

    Új esemény

    A 69. percben, Gosztonyi szabadrúgása után Futács elé került a labda, a támadó középről, 10 méterről, ballal fölé lőtt.

  • 19:32:46

    Sárga lap

    A 72. percben újra villant a sárga lap, Mbemba gazdagodott vele.

  • 19:34:32

    Piros lap

    A 74. percben Mbemba sokadszor is szabálytalanul állította meg Futácsot, és megkapta második sárga lapját. Villant a piros is, így emberhátrányba került a Rákóczi.

  • 19:36:59

    Csere

    A 77. percben Firtulescu helyett Bank a pályán.

  • 19:39:40

    Sárga lap

    A 80. percben Murai becsúszása ért sárga lapot.

  • 19:40:01

    Csere

    Ugyanebben a percben Issaga le, Bőle be.

  • 19:41:23

    Csere

    A 81. percben Gosztonyi lemegy, Kostic bejön.

  • 19:45:52

    Új esemény

    Beszorult a DVTK a végére.

  • 19:50:09

    Új esemény

    Fogynak a másodpercek, fogy a remény...

  • 19:50:27

    Új esemény

    Három perc a hosszabbítás.

  • 19:51:11

    Új esemény

    Bőle több szögletet is lőhetett az elmúlt percekben, sajnos hiába.

  • 19:53:39

    Új esemény

    Hiába megy előre Antal Botond fejelni, már nem változik az eredmény.

  • 19:54:19

    Új esemény

    Vége a mérkőzésnek, a DVTK mérsékelt teljesítménnyel is begyűjti a három pontot, a Kaposvár pedig újabb lépést tesz a másodosztály felé.

  • 19:54:38

    Új esemény

    A KKK-nak gratulálunk, köszönöm a figyelmet.

Címkék: DVTK, Diósgyőr, tabella, Kaposvár, Rákóczi, sport