kkk alba


Somogyi büntetői után a vendég fehérvári csapat kezdte jobban a mérkőzést, aztán elkezdődött az igazi adok-kapok. Hendlein és Davis közeli dobásai után átvettük a vezetést, majd Moore és Tóth Norbert remek megindulásai után már ott volt az előny. A kemény fehérvári letámadások közepette Fodor Marci bevágta az első triplánkat is. Hamar összejött az öt faultja az Albának, amiket szépen ki is használtunk, Hendlein, Drahos és Benke sem hibázta el a büntetőket, amire Barone és Olah még válaszolt egy közeli dobással, de a félidő egyik legszebb támadása után, Bennet Davis kosarával 24-20-ra vezettünk.

Davis aztán ott folytatta, ahol az első negyedett abbahagyta, majd pedig Puljko triplája után már 29-20-ra is vezettünk. Feléledt azonban szép lassan az Alba is, Moore szép kosara után pedig fel is jöttek két pontra a vendégek. De itt nem álltak meg a fehérváriak és Tóth Norbert, majd pedig Moore lerohanása után át is vették a vezetést. Ezután szép lassan ellépett négy ponttal is az vendég csapat, de Fodor a legjobbkor dobta be az újabb tripláját, majd három büntetőt is dobhatott, amiből kettő be is hullott, így 46-45-re nálunk volt az előny a nagyszünetben.

Úgy kezdődött a harmadik negyed, ahogy a mérkőzés is, Somogyi duplája és egy büntetője után, fordítottak a vendégek, majd Moore lerohanása után már 50-54-re el is húztak. Davis azonban háromszor is eredményes volt zsinórban, így ismét nálunk volt az előny. A folytatásban felváltva estek a kosarak és a végén 69 - 68 -as előnnyel zártuk a negyedet.

Jöhetett tehát a negyedik negyed, ami nem kevés izgalmat hozott. Puljko öt triplát is bevágott a játékrészben, közben pedig Hobbs és Supola tartotta életben a fehérvári reményeket, egészen a hajráig. Fodor Marci közelről és büntetőből is eredményes volt, miközben a túloldalon kimaradtak a próbálkozások. A meccsre Drahos Gábor tette fel a koronát, egy utolsó másodperces triplával, így a végén megérdemelt 101-93-as győzelmet arattunk.

Kaposvári KK - Alba Fehérvár 101-93 (24-20, 22-25, 23-23, 32-25)

Vezette: Papp P., Jakab L., Balogh Gy. (Szabó)

Kaposvári KK: Hinnant 12, FODOR 23/6, Puljko 27/24, HENDLEIN 15, Davis 13 Csere: Drahos 5/3, Horváth 2, Benke 4, Kovács S. -, Jancsikin -

Alba Fehérvár: HOBBS 10/6, MOORE 22/3, Tóth N. 6, Juhos 4, SOMOGYI 17 Csere: BARONE 14, Supola 13/3, Olah 4, Tóth P. -, Szanati 3, Blaskovits -
Kipontozódott: Davis (37. perc), Puljko

Címkék: fehérvár, alba, kaposvári, 2014, sport