úszás


A somogyi megyeszékhely a magyar úszósport dél-dunántúli régiós központja, és a Jövő Bajnokai Program somogyi, baranyai, tolnai tehetségei Kovács László edző irányításával együtt tréningeztek a kaposvári városi fürdőben. A 200 méteres vegyesúszás után még több számban is felmérték, ki hol tart a munkában.

A programhoz Kaposvár azzal is hozzájárul, hogy évente több mint ötszáz helyi kisiskolás tanul meg szervezett keretek között, ingyenesen úszni.

A kaposvári régióedzés több mint harminc résztvevője egyen-felszerelést kapott, valamint egy olyan könyvet, amely a tervek szerint minden évben megjelenik majd, és helyet kapnak benne a legtehetségesebb fiatalok is.
Az edzést olyan úszó-legendák is megtekintették, mint a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás. A fő cél az, hogy a kiválasztott ifjú úszók közül minél többen eljussanak a 2017-es junior világbajnokságiig, majd akár a 2021-es felnőtt vízes vb-re.

Nézzék meg összefoglalónkat a bemutató edzésről és a sajtótájékoztatóról:

Címkék: régiós, edzés, szövetség, úszó, magyar, sport