67_fejléc hirdetés
2019.07.16 - Kedd
Valter

Három napig ugrattak 2014. Február 13. - Csütörtök 16:09 | Címkék: Díj, ugratás, Sport, KAPOSVÁR, lovaglás

Fedeles országos minősítő díjugrató versenyt rendezett a Somogy Megyei Lovassport Szövetség. A háromnapos megmérettetésnek a kaposvári Lovasakadémia adott otthont. A somogyi indulók ezúttal is jól teljesítettek.

Három nap alatt huszonnyolc versenyszám várta a lovasokat a fedeles országos díjugrató minősítő sorozat kaposvári fordulójában. A rendező Somogy Megyei Lovassport Szövetség elégedett lehetett a résztvevők számával, hisz a verseny során több mint nyolcszáz startot bonyolítottak le. A lovasokat ezúttal is jól előkészített pálya várta.

- Aki jól szerepel, az mindig elégedett általában mindennel, így általában a pályákkal is. Akinek kicsit rosszabbul jön ki a lépés vagy nem jól mérte fel esetleg a képességeit és magasabb versenyszámban indult el, mint amiben kellett volna, nyilván neki sikertelenebb a pálya, úgyhogy állandóan vannak ilyen problémák, de azt gondolom, hogy ez minden pontozásos sportágban megtalálható - mondta a Somogy Megyei Lovassport Szövetség főtitkára, Szarka Ferenc.

A megmérettetésen utánpótlás korú versenyzők is bizonyíthattak. A kezdő lovasok között a Lovasakadémia SC sportolója, Somlóvári Dóra két első helyet is szerzett. Ebben a kategóriában indult a Dobrádi Lovas Klub tehetsége, Bosits Boglárka is.

A versenyre Erdélyből, Nagykároly városából is érkezett induló. Jakab Áron már hosszú évek óta visszatérő vendége a Pannon Lovasakadémián rendezett díjugrató viadaloknak.

- Nagyon sokszor voltam már Kaposváron, minden évben, a Mesterek Tornáján is. Általában egy-két ilyen országos, magyar országos versenyen is résztveszek, nagyon szeretem ezt a lovardát, nagyon jók a körülmények. nagyon sokszor voltam már Kaposváron, minden évben, a Mesterek Tornáján is. Általában egy-két ilyen országos, magyar országos versenyen is résztveszek, nagyon szeretem ezt a lovardát, nagyon jók a körülmények - árulta el a lovas.

A lovasok számára egy-egy évad nem kevés pénzbe kerül. Nem elég csak tehetségesnek lenni, a sikeres szereplésért alaposan a zsebébe kell nyúlni az embernek.

- A lovaglás az soha nem tartozott a szegények sportjai közé, a költségeit azt nagyon tudnám hasonlítani az autó-motor sport költségeihez. Mindenféleképpen pénz kell hozzá. Nyilván a pénz is egy dolog, így az összes többi sportághoz hasonlóan, ha sikert akar elérni az ember akkor megfelelő edzés munka kell, megfelelő ló kell hozzá. És természetesen az edzőtől és a sportolótól megfelelő hozzáállás kell, hogy a sikerek meglegyenek - mondta a  Somogy Megyei Lovassport Szövetség főtitkára, Szarka Ferenc.

A sikerek a somogyi lovasok körében ezúttal sem maradtak el. A Lovasakadémia SC indulói közül Szabó Anita az öt éves lovak fedeles minősítő versenyében két első és egy második helyet szerzett. Varga Vivien Centrum nyergében az ifjúsági mezőnyben bizonyított, hisz a dobogó első és második fokára is felállhatott. Eszes Ferenc a fiatal lovasok minősítő versenyében ért el második helyezést, míg a taszári Pázmándi Eszter az ifjúsági kategóriában zárt ugyancsak másodikként.

Vissza az előző oldalra

Weboldalunk a használat elősegítése és a jobb felhasználói élmény érdekében sütiket, "cookie"-kat használ.
A böngészés folytatásával jóváhagyja a sütik használatát. Bővebb információ

Bezárás