safet jahic.jpg


(Safet Jahic)

A kapusok közül Jahic két és fél, Antal Botond pedig fél éves szerződést kötött.

badis lebbihi.jpg


(Badis Lebbihi)

Ugyancsak sikerült megállapodni a közös folytatásról a francia belső védővel, Badisszal, valamint két román játékossal, Floreannal és Firtulescuval.

andrei florean.jpg


(Andrei Florean)

A 21 esztendős Andrei Florean a Bihor neveltje, az ősszel a Sageata Navodari támadójaként tizenegy mérkőzésen lépett pályára a román élvonalban.

dragos firtulescu.jpg


(Dragos Firtulescu)

A 24 éves Dragos Firtulescu a középpályán jelenthet erősítést, és az UTA Arad gárdájától érkezik Somogyba.

landry mulemo.jpg


(Landy Mulemo)

A 27 éves belga középpályás, Landry Mulemo balhétvédként bevethető. A korábbi utánpótlás válogatott futballista felnőttként már több alkalommal pályára lépett a kongói nemzeti együttesben.

armand ella.jpg


(Armand Ken Ella)

Az Ukrajnából kölcsönbe érkező  kameruni Armand Ken Ellára a középpályán számíthat a szakvezetés.

A napokban eldőlt, hogy  brazil Alves mégsem lesz újra a Rákóczi játékosa.

alves


„Két héten át próbáltunk a játékos korábbi, dubai klubjával megegyezni, hogy adják kölcsönt erre a fél évre, mert vitában áll velük. Sajnos nem tudtunk megállapodni, így bármennyire is szerettük volna, le kellett mondanunk róla.” - mondta Illés János.

A csapat szombaton kel útra a törökországi edzőtáborba, amelynek programjában hat előkészületi mérkőzés szerepel.

Címkék: listája, érkezők, kaposvári, rákóczi, sport