Egy eladott labda után Ilyés Ferenc szerezte meg a vezetést a szegedieknek, ezt követően pedig Balogh és Lele 2-2 gólja következett a sorban. Később rövid ideig még vezettek a vendégek, de aztán egyenlített a CSKK, és az előnyt is megszerezte. A folytatásban felváltva estek a gólok, hol az egyik, hol a másik együttes birtokában volt az előny. A félidőben a Tisza-partiak jártak előrébb egy találattal.



A forgatókönyv a fordulás után sem változott.A második játékrész első felében a védekezésen volt a hangsúly, tizenöt perccel a vége előtt 21:21 volt a találkozó állása. 27-27 után, az utolsó fél percre emberhátrányba került a házigazda, ezt pedig ki tudták használni a szegediek egy szerzett góllal, amiért két bajnoki pont járt nekik.

A Csurgó a vereség ellenére is magabiztosan őrzi harmadik helyét, és az előttünk álló hetekben az EHF Kupában is szeretne jól teljesíteni.

Címkék: pont, Szeged, gól, Csurgó, kézilabda, sport