fino előzetes


Látványos labdamenetekből nem volt hiány az Országos Gyermek Bajnokság kaposvári fordulójában. A házigazdák az előző körben jól teljesítettek, így elég volt nekik egy győzelem a továbbjutáshoz.

- Az OGYB-nek az első köre ez három csapattal a Szombathellyel, a Vasassal, illetve velünk Kaposvárral. Az első tornán, amit már Szombathelyen megrendeztek egy győzelemmel és egy vereséggel zártunk. Az első két helyen kell lennünk, hogy továbbjussunk, tehát itt tulajdonképpen most az első mérkőzésen az általunk már egyszer legyőzött Szombathellyel játszunk, hogyha megint nyerünk, akkor már biztos a második helyünk és a továbbjutásunk - Jezeri Tibor edző, Kaposvári Röplabda Akadémia.

A Kaposvár-Szombathely derbi előtt mindkét csapat tagjai győzelmi reményekkel várták az összecsapást.

- Szerintem ütésben jók vagyunk nagyon, védekezésbe is, de a kicsiket még kéne fogni, szóval az ejtéseket - Bak Krisztina, Kaposvári Röplabda Akadémia.

- Nagyon erősek az ellenfelek, de megpróbáljuk azt, hogy leverjük őket. Küzdünk, küzdünk a labdáért, és próbálunk minél több pontot szerezni - Demény Liza, Szombathelyi RC.

A kaposvári lányok végül ellentmondást nem tűrő játékkal 3:0-ra verték a Szombathely csapatát, így továbbjutottak a következő fordulóba. A Vasas elleni meccsnek már csak annyi volt a tétje, hogy a somogyi együttes első vagy második helyen kerül-e tovább csoportjából.

- Mindenképp szeretném, hogy nyerjünk és jó lenne, ha a Vasast is megvernénk, mivel előzőleg egy szettet nyertünk, de most szerintem képesek vagyunk legyőzni őket - tette hozzá Bak Krisztina.

A házigazdák 3:1-es vereséget szenvedtek a Vasastól, de többen ezen a mérkőzésen is jó teljesítményt nyújtottak.

- A 99-2000-es korosztály beszélünk most, körülbelül negyven gyerek van két csoportban, tehát azért ez elég sok, elég bő merítési lehetőség, és vannak persze tehetséges gyerekek, akik majd egyszer odaérhetnek a felnőtt csapathoz - mondta Jezeri Tibor.

A kaposvári lányokra addig még sok-sok edzés és mérkőzés vár. A csapat  februárban mutathatja meg ismét tudását az Országos Gyermek Bajnokság középdöntőjében.

Címkék: yolo, arany, akadémia, röplabda, kaposvár, sport