Érdemes volt sokat és komolyan készülni: Palkó Sándor kimagasló eredményeket ért el az idei év szenior magyar bajnokságain. A kaposvári sportember fedett pályán három aranyérmet nyert: 60 és 200 méter, illetve távolugrásban is a legjobbnak bizonyult. Nyáron, szabad téren távolugrásban lett első, 100 méteren pedig második helyen ért célba korcsoportjában.

- Idestova már két éve nincs olyan eredmény a teljes szenior palettán, amit én ugrottam, ezzel ranglistavezető vagyok. A 200 méteres eredméynem jobb a fedettpályás, mint amin a szabadtérit megynerték. 60 méterre nagyon készülök, ez lesz a fő számom fedett pályán. Amióta újra elekdztem atletizálni a kosárlabda után, toronymagasan ez a legnagyobb esemény lesz: Budapesten rendezik a fedettpályás viláűgjátékokat. Remélem, mint a rendező ország bajnoka, indulni szeretnék. az álom az lenne, hogy a döntőbe bejutni. A regenerálódás nagyon fontos, munka mellett csináljuk., heti 3-4 futóedzés, tecnnai feladatok, kondi, szabadidős mozgások benne vannak, amikor az ember nem a feladatra készül, hanem mozog. A pálya alkalmas, az a baj, hogy nincs fedett pálya, a Közgaz, ahol szoktam készülni, csak 30 méter - Palkó Sándor MG Produkt Kaposvári AC.

Palkó Sándor azt is elmondta: a legnehezebb állandóan és sérülésmentesen jó formában lenni. A magyar élmezőny erős, így minden egyes erőpróbára megfelelően fel kell készülni.



Címkék: palkó, szenior, sándor, atlétika, országos, bajnokság, sport