vrucina


Hagyott nyomokat a csütörtöki kupakudarc a debreceni játékosokban. Tompán és görcsösen kezdték a találkozót, amit a Rákóczi Vrucina révén hamar ki is használt. A 8. percben az új szerzemény, Babic ívelte honfitársa elé a labdát, aki tizennégy méterről hanyagul emelt a kapuba. Babic mellett egyébként a román Petrache is a kezdőben kapott helyet, a kapuban pedig Posza Zsolt állt.

A bravúr reménye hamar elillant: a 11. percben Kovács Olivér utolsó emberként szabálytalankodott Sidibével, amiért a vétkes piros lapot, a Debrecen pedig büntetőt kapott. Sidibe a jobb felsőbe varrta a labdát, Poszának esélye sem volt a védésre. A folytatásban többet birtokolta a játékszert a DVSC, és türelmes futballal próbálta felőrölni a zöld-fehérek erejét. A 38. perc hozta meg a debreceniek vezető gólját: az ex-Rákóczis Korhut Bódi baloldali beadása után senkitől sem zavartatva lőtt öt méterről a hálóba. Az első félidő 2-1-es hazai előnnyel zárult, a látottak alapján nem volt benne a meccsben, hogy zakó lesz a vége...

Cserélt a félidőben Prukner László, Waltner helyére Coroian állt be. A román fiú valószínűleg nem ilyen bemutatkozásról álmodott: a 49. percben Kulcsár 14 méteres lövése után, az 53.-ban pedig Jánvári öngólját követően 4-1-re húzott el a Loki...

Innentől kezdve már csak egy csapat volt a pályán: a Debrecen futószalagon dolgozta ki akcióit. A 69. percben Ferenczi János bombázott Posza kapujába: a csereként beállt Volas végzett el gyorsan egy szabadrúgást, a labda a sajátnevelésű debreceni fiú elé került, aki 15 méterről zúdította a labdát a bal felsőbe. 5-1 után sem állt le a Loki: a 77. percben Bódi jobboldali beadását Horváth Zoltán - első labdaérintéséből - fejelte öt méterről a hálóba.

Posza több bravúrt is bemutatott a mérkőzésen, a hetedik debreceni gólban viszont ő is benne volt: a 87. percben Zsidai 30 méteres lökete után róla pattant be a labda a kapuba. A 7-1-es kudarccal végződő szezonnyitót remélhetőleg hamar kiheverik a kaposvári játékosok, és a szombati Kecskemét elleni hazai bajnokin győzelemmel örvendeztetik majd meg a közönséget...



OTP Bank Liga, 1. forduló

DVSC-TEVA – Kaposvár 7-1 (2-1)

Debrecen, 2500 néző. Vezette: Farkas (Albert, Márkus – Fábián, Iványi)

DVSC: Verpecz – Lázár, Mészáros, Morozov, Korhut – Bódi, Zsidai, Se. Bouadla (Szakály 73.), Ferenczi – Kulcsár (Horváth Z. 74.), Sidibe (Volas 57.). Vezetőedző: Kondás Elemér

Kaposvár: Posza - Okuka, Kovács O., Petrache (Albert 66.), Jánvári – Babic (Thiam 56.), Addo, Balázs - Vrucina, Oláh, Waltner (Coroian 46.). Vezetőedző: Prukner László

Gól: 0-1 Vrucina (8.), 1-1 Sidibe (11-esből, 13.), 2-1 Korhut (38.), 3-1 Kulcsár (50.), 4-1 Kulcsár (53.), 5-1 Ferenczi (70.), 6-1 Horváth (77.), 7-1 Zsidai (87.)

Sárga lap: Ferenczi (16.), Zsidai (30.), Babic (48.), Morozov (71.), Lázár (90.)

Kiállítva: Kovács O. (12.)

Címkék: teva, dvsc, kiütés, rákóczi, kaposvári, sport