Varga Krisztina a fő versenyszámát, a 200 méteres uszonyos gyorsúszást is megnyerte a junior uszonyosúszó Európa-bajnokságon. A 17 esztendős sportoló valóra váltotta mesteredzője álmait: a tavalyi junior világbajnoki cím után az idén mindhárom napon nyert egy-egy aranyérmet, és megjavította korábbi időeredményeit.

- Elég hosszú volt az oda vezetúő út, eléggé elfáradtunk. A harmadik napra már nagyon fáradt voltam, de szerencsére a 200-at is siekrült jól leúsznom - Varga Krisztina Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE.

Az Adorján SE aranylányát tortával és pezsgővel várták a Virágfürdőben. Krisztit a csapattársak is köszöntötték, és együtt idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat. A tehetséges sportolónő úszóként kezdte sport-pályafutását, és kilenc éve váltott uszonyosúszásra. Az elmúlt évek munkája 2012-ben és 2013-ban érett be igazán, és minden adott ahhoz, hogy a versenyző majd a felnőttek között is eljusson a dobogó tetejéig.

A kaposváriak másik válogatott versenyzője, a 16 esztendős Pamuki Dávid kellemes meglepetésre ugyancsak éremmel térhetett haza Lengyelországból.

- A 100 és 200 méterer jobban figyeltem, mint az 50-re. 100 gyorson jobb időt vártam magamtól, de így is megjavítottam a rekordomatr. az 50 méter nem sikerült túl jól, de még inkább motivált voltam, még jobban odafigyeltem, és sikerült harmadiknak beérnem - Pamuki Dávid Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE.


- Nála abban reménykedtünk, hogy egy vagy két számban döntőbe kerül. Tavaly a 10. hely volt a legjobbja a világbajnokságon. Most 100 méteren 7. lett, 50 méteren 10., 200 méteren pedig sikerült a bronzérmet megszereznie. Jövőre még ebbe a korosztályba tartozik, és bízom benne, hogy előre fog lépni - Kovács László mesteredző, Kaposvári Középület-kivitelező Adorján SE.

A két sportoló egyelőre csak keveset pihenhet, mert még vár rájuk feladat az idei nyáron. Varga Krisztina egyedüli kaposváriként kijutott a kazanyi felnőtt világbajnokságra is, pamuki Dávid pedig úszó országos bajnokságra készül a továbbiakban.

Címkék: medence, uszonyos, úszás, víz, sport, kaposvár