Gyorsan eltelt az elmúlt két év - ismét születésnapot ünnepelt a kaposvári Fitness Aréna. Természetesen ezen a napon is a mozgás volt a főszereplő, az érdeklődők sok mindent kipróbálhattak, és az edzésekbe is bekapcsolódhattak. Akik még nem választottak maguknak sportágat, a bemutató órákon ismerhették meg közelebbről a lehetőségeket.

- Taglétszámunk szépen növekszik, vendégeink száma szépen gyarapszik. Egyre több órával tudunk szolgálni a vendégeinknek. Szeptembertől kibővített edzőteremmel tudjuk várni őket. Szélesebb választékban lesznek az órák.Én azt látom, hogy egyre többen rájöttek arra, hogy életmódváltásra van szükség ebben a rohanó világban. Egyre többen nem az alakformálás, hanem az egészségük megőrzése céljából jönnek hozzánk sportolni - Csiki Klára tulajdonos, Vörös Sport Fitness Aréna.

Közben kint is egymást érték az események. A családi vetélkedőn hat csapat küzdött egymással fej-fej mellett egész nap, és a résztvevők a főzőversenyen is kitettek magukért. Olyan sportemberekkel is találkoztunk, akik a Fitness Arénában készültek fel a Balaton körbefutására, illetve körbe-kerékpározására.

- Ha nemlenne TRX, és úgy kellene odaállni, nagyon küzdelmes lenne a futás, így, hogy van a TRX, felüdülés odaállni egy iylen versenyre - Székedi Tamás.

Napjainkban egyre fontosabb feladat a stresszoldás is.

- Azt mondom, hogy az embernek rá kell vennie magát, hogy elkezdje, és ki is kell tartani egy darabig. ha van 10-15 alkalom, szokás lehet belőle, az élete része, már nem lesz probléma - Pintér Gábor.

A Vörös Sport Egészség Centrum egy világ- és Európa-bajnok sztárvendéget is köszönthetett a jeles napon.

- Úsztam, kézilabdáztam, és a kick boxnál kötöttem ki, elég jó eredményekkel. Amióta nem csinálom, azóta a fitnesszel próbálkozom. Ez a szabadidősport. Nem kell mindenkinek bolondnak lenni, hogy versenysportoló legyen, de a szabadidősport egészséges, és kell is - Bödő Csilla háromszoros világbajnok.

A szervezők nem csak különböző versenyeket hirdettek ezen a napon, hanem jótékonykodtak is. A kaposvári kórház gyermekosztályának gyüjtöttek készségfejlesztő játékokat, valamint véradással is szerették volna támogatni a kórházat.

A születésnapi rendezvényen több mint 400 sportolni vágyó vendég fordult meg a kaposvári Fitness Arénában, és 33-an adtak vért.

Címkék: fittness, vörös, második, születésnap, kaposvár, sport