Dudás Dánielt a legeredményesebb férfi és a nemzetközi viadal legjobb versenyzőjének választották, a női mezőny legjobbjának járó kupát Pataki Fanni kapta. A Cápák 20 éremmel, 7 arany-, 10 ezüst- és 3 bronzmedállal térhettek haza.

Jól indult az újesztendő: kiemelkedően szerepeltek az év első nemzetközi versenyén a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, valamint felvevő egyesülete, a Kaposvári Cápák SE úszói. A Zomborban megrendezett Polet kupa rövidpályás LEN európai rangsorversenyen éremből és jó eredményből is jutott bőven a fiataloknak.
- Ez egy fonos felkészülési verseny volt, ez volt idén az első versenyünk. Jól sikerült, főleg a 800 gyors, 8:03-at úsztam, ami elég sok LEN-pontot jelent, ami nagyon jó. A versenyen négy aranyat és egy ezüstöt szereztem, megválasztottak a legjobb férfi versenyzőnek és a verseny legjobb indulójának. szerintem jó úton haladunk - mondja Dudás Dániel a Kaposvári Cápák SE versenyzője.
A női mezőny legjobbjának járó kupát Pataki Fanni vehette át.
- Nagyon elégedett vagyok, mert minden versenyszámban, ahol elindultam, egyéni csúcsot tudtam úszni, pedig decemberben indultam utoljára versenyen, elégedett vagyok magammal - mondja Pataki Fanni a Kaposvári Cápák SE-től.
A kaposvári úszók az alapozó időszak nehézségeivel küzdenek, az edzésaeken ilyenkor sok a hosszú távú úszás is.
- Nagyon nehezek az edzések. kitaláltunk egy másike dzésmódszert, úgy néz ki, beválik, és remélem, ezt tudjuk kamatoztatni később is - teszi hozzá Pataki Fanni.  
Pataki Fanni és Dudás Dániel szeretne továbbra is az ország legjobbjai között maradni.
Dudás Dániel szerint maradnak a számok, továbbra is a 400 vegyes és az 1500 gyors a fő, magyar bajnoki dobogó a cél, a többi számban pedig az a terv, hogy minél előrébb végezzek, annál jobb.
Daninak ez az év az első éves felnőtt korosztály, még idő kell, hogy utolérje a legnagyobbakat, Cseh lacit, Gyurta Danit, Gyurta Gergőt. Nagyon nehéz dolga lesz, de az edzésmunkája, a tehetsége és a felkészülésünk oda fogja eljuttatni, ahová Fannit, hogy hosszú pályás felnőtt világversenyen részt vehessen. A távlati célunk pedig az, ami a Magyar Úszószövetségnek is: Fannit, Danit és Tarai Petrát riói olimpikonként kezelik.
Az elmúlt időszak kimagasló eredményei nagy terhet rónak az egyesületre. A két kaposvári születésű fiatal szeretne továbbra is helyi színekben szerepelni.
- Tavalyi évben a sportiskolát átalakították, nehezebbek a lehetőségeink. Nagyon jó, hogy az 50 méteres medencében készülhetünk tovább a városi fürdőben, de a sok edzés, versenyzés, edzőtábor megterhelő anyagilag. Főleg a két top-vesenyző, mert a különböző táplálék-kiegészítőkkel magukat kell szponzorálniuk, mert nincs semmilyen szerződésük. Ebben kellene nagyot előrelépnünk - mondja Kovács László, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola, Cápák SE vezetőedzője.    
A zombori viadalról a Cápák 20 éremmel, 7 arany-, 10 ezüst- és 3 bronzmedállal térhettek haza. A Sportiskola versenyzői közül Tarai Petra a 200 méteres hátúszó versenyszámban nem talált legyőzőre. A KASI egy első, három második és két harmadik helyezést gyűjtött. A fiatalokat Kovács László és Csutorás József készítette fel.



Címkék: Dudá, úszók, kimagasló, Dániel, eredmények, sport