Hét mérkőzésből négyet nyert és hármat vesztett a fiatal kaposvári együttes, és a lányok legutóbbi meccsükön bizonyították, hogy a legjobbaktól sem ijednek meg. A bajnoki címvédő Vasas megizzadt a városi sportcsarnokban: csak másfél órás csata végén harcolta ki a 3-1-es győzelmet. A Diamant együttese a nyolcadik fordulóban immár harmadik fővárosi összecsapására készül, ezúttal a nyári szünetben átalakult BSE otthonában.

- Úgy érzem, verhető csapat, egy rutinos gárda, levezetésképpen edzenek és csinálják a bajnokságot. nem lenézve őket, egy rutinos, taktikus társaság, de győzelemért megyünk - mondta az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem vezetőedzője, Pálfy Marianna.

A találkozó vasárnap 17 órakor kezdődik a korábbi bajnok városmajoriak otthonában. A Diamant jelenleg az előkelő negyedik helyen tanyázik a tabellán a TF, Vasas, Békéscsaba hármas mögött, és egy idegenbeli győzelem sokat lendíthetne a csapat helyzetén. A lányok célja továbbra is a nyolc közé jutás, de ezután következnek majd azok a meccsek, ahol bravúr lenne a győzelem. A csapategység és a jó összpontosítás azonban értékes pontokat érhet majd a folytatásban is.

Címkék: rangadó, budapest, BITT, mérkőzés, sport