A klubelnök szerint nem egy meccs alapján hozták meg a döntést, és egy-két héten belül kiderül, ki lesz a szakmai munka új irányítója.

Egy elhibázott lövés pecsételte meg Bakó Botond sorsát. A csurgói férfi kézilabdázók vezetőedzőjének a Vác elleni váratlan vereség után köszönték meg a munkáját.

- Nem egy mérkőzés alapján született ez a döntés, de a közvetlen kiváltó ok ez a mérkőzés volt. Nekem határozott meggyőződésem, hogy valamit kellett váltani. Csapatsport-jelleget tekintve csapatot nem lehet cserélni - mondta a Csurgói KK egyesületi elnöke, dr. Varga János.

A fiatal szakember az első évben a hatodik, a másodikban pedig a negyedik helyre vezette a somogyi együttest. Az új évadban a dobogó elérése a fő cél, ehhez képest rosszul rajtolt a sérülésektől sújtott társaság.

- Sok energiát és munkárt fektetünk ebbe a csapatba az elmúlt időszakban. Szerettük volna ezt a szezont eredményesebben befejezni, mint az előzőeket. Hogy ez így alakult, sok mindnnek köszönhető. Tévedtem én is, tévedtek mások is. nem csak egy ember, és és nem csak a játékosok felelőssége ez - mondta Bakó Botond.

A klubelnök elmondta: a Vác elleni teljesítménynek további következményei is lesznek: - Annyira a közvélemény előtt nem ismert, hogy speciális, egyedi pontozási rendszer van és a játékosok havi értékelése. Előre meghatározzuk, milyen eredményt kell elérni, miért jár prémium, miért jár büntetés. Itt előre tudta a csapat, ha el fogja veszteni a mérkőzést, azért kemény büntetés jár. És így lesz -

Az edzőkérdés hamarosan megoldódik: egy jó nevű, jelenleg szabad edzőt szerződtetnek, vagy kivárják, hogy a megbízott helyi edzők mire mennek a csapattal. A kérdésre egy-két héten belül választ kapunk.

Címkék: cskk, NBI, torna, csurgó, kézilabda, sport