A kaposvári Meistro Lovasklub három lóval indult a megmérettetésen: Báró Kaposvár, Kalevala Tapsony, Zsombor pedig Szilvásszentmárton színeiben indult. A versenyzők már pénteken felutaztak. Huszárruhát és kobakot kaptak, amit a verseny után is megtarthatnak. Pénteken a technikai értekezletet és pályabejárást, Szombaton délután pedig már az előfutamokat tartják. Az viszont már bizos,  a szilvásszentmártoni, kilenc éves kora óta lovagló családanya, Rostás Klaudia vasárnap is lovagol Zsombor nevű paripájával. Pán Dóra pedig futamgyőztesként jutott be a holnapi középdöntőbe.



Az ötéves évfordulóját ünneplő Nemzeti Vágta a magyar települések legnagyobb seregszemléje. Az esemény középpontjában álló, a magyar tradíciókra épülő történelmi hangulatú lovasverseny mellett az Erzsébet királyné által meghonosított, több száz éves hagyománnyal rendelkező dámalovaglást, vagyis féloldalas lovaglást idén először elevenítik fel ismert személyek. Janicsák Veca és Détár Enikő vasárnap délután vonulnak fel lóháton, mögöttük kocsival a többi hölgy kíséri majd őket.

A nagy sikerű lovas rendezvénnyel kapcsolatban idén több változtatás is történt: a két nap alatt a versenyeken és a bemutatókon részt vevő több mint 210 lovat ezúttal a jégpálya területén helyezik el mintegy 210 boxban.

Kizárták idén a versenyből az angol telivéreket. A szabályzat szerint minden fajtájú és nemű, legalább ötéves lóval részt lehet venni a megmérettetésen, kivéve az ismeretlen származású, valamint angol telivér, verseny félvér fajtájú, vagy genetikailag oda sorolható lovakat. A szervezők ezzel is a magyar lófajták tenyésztését szeretnék támogatni illetve a lovas társadalmat minél nagyobb létszámban versenyre hívni - fejtette ki Szotyori-Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója.

A tavalyi vágtához hasonlóan idén is 72 település lovasa méri össze gyorsaságát. A tizenkét előfutamot szombaton rendezik meg, ezek első és második helyezettjei jutnak tovább a vasárnapi, összesen öt középfutamra. A középfutamok győztesei a délutáni döntőn versengenek a 2012-es Nemzeti Vágta legjobb lovasa címért.

A futamok között sem unatkozhat a közönség, hiszen megrendezik többek között a nagy sikerű Kishuszár Vágtát, lesz díjugratás, korlátugrató, magasugrató és kocsitoló verseny, lovas bemutatók és természetesen Fogatvágta illetve Jótékonysági Sztárfutam, utóbbiak duplán. A kiállítói sátrak között az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozata is képviselteti magát.

Bár az előfutamok csak szombaton kezdődnek, az ország minden tájáról származó finom ételeket és italokat kínáló Országkonyha már csütörtöktől, a részt vevő településeket bemutató Vágta Korzó pedig péntektől várja az érdeklődőket. Az Országkonyha központi témája idén a liba, de ezen kívül a többi hagyományos húsfajták - mangalica, szürkemarha, kacsa, folyami és tavi halak - is megkóstolhatók a lovas versenyek ideje alatt.


A szervezők szerint az időjárás változása nem okoz gondot a versenyek szempontjából, hiszen a Hősök tere körül kiépített pálya vízelvezető rendszere lehetővé teszi, hogy esőben is változtatások nélkül rendezzék meg a futamokat.

A Nemzeti Vágtát minden évben egy magyar történelmi személyiség, hős emlékének szentelik. Idén az 1848-49-es forradalomban nagy szerepet játszó Károlyi István gróf emléke előtt tisztelegnek. A gróf az 1848-as márciusi forradalom után elsőként jelentkezett a Nemzetőrségbe, majd saját költségén hozta létre a 16. huszárezredet. A közösségi célú mecenatúra kiemelkedő példájaként emlékezik meg róla az ötödik Nemzeti Vágta.

A rendezvényhez a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is csatlakozik azzal, hogy a vágtára utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarra. A kedvezmény legkorábban az esemény első napjától, legkésőbb a rendezvényt követő napig, szeptember 17-én éjfélig vehető igénybe. A kedvezményes árú jegyet a visszautazáshoz a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni.

A gasztronómiai, turisztikai és történelmi fesztiválhoz kapcsolódó egyéb információk megtalálhatók a Nemzeti Vágta honlapján (www.vagta.hu).

Címkék: zsombor, kalevala, vágta, nemzeti, somogy, sport