A 21 éves Danko Kovacevic már le is tette a névjegyét Kaposváron: a montenegrói támadó a 44. másodpercben betalált a Videoton kapujába a szerda esti Ligakupa-találkozón. A futballista Belgrádban, a Crvena zvezda együttesében nevelkedett, majd játszott a szerb élvonalban, legutóbb pedig a görög Doxa játékosa volt.

A 19 esztendős szenegáli Thian Khaly Iyane és a 20 éves bosnyák Adil Kovacic egyaránt a középpályán bevethető. Mindhárom fiatallal hároméves szerződést kötött a kaposvári klub.

- Az ősszel kiderül, hogy az első csapat hasznára lehet-e majd ez a három futballista. Ha igen, akkor most jó döntést hoztunk, ha nem, akkor pedig az NB II-es együttesben fejlődhetnek tovább. A szakmai vélemények alapján abban reménykedünk, hogy a három játékos meghálálja majd a bizalmat - mondta honlapunknak Illés János ügyvezető.

Címkék: átigazolások, külföldiek, Rákóczi FC, fiatalok, Kaposvár, sport