A statisztika szerint a két válogatott eddig 12 ízben csapott össze olimpián, és három döntetlen mellett hét magyar, s csupán két olasz győzelem született. Az eddigi utolsó mérkőzést ötkarikás játékokon 2000-ben, Sydneyben vívták a felek, hasonlóképpen a negyeddöntőben, akkor és ott Magyarország csapata diadalmaskodott 8-5-re - majd meg is nyerte az olimpiát...

A szerdai meccs - amelyre kivételesen nem telt meg az ötezres Vízilabdacsarnok, bár szemmel láthatóan megvolt a nézőtéri magyar túlsúly - magyar góllal indult. Igaz, ekkor már több mint öt perc lepergett az első negyedből a kölcsönös rontások özöne miatt, de ki bánta, amikor Kiss Gergely passzát Kásás Tamás vágta a léc alá (0-1). Gyorsan egyenlítettek a olaszok, de pazar volt a válasz: Szivós Márton hosszú passzából Vaga Dénes lőtt elemi erővel a hálóba (1-2). Kilenc másodperccel az első szünet előtt érkezett - igen távoli bomba formájában - az egyenlítő találat (2-2).

A második negyed olasz nyitógólja is hasonló messzeségből született. Madaras Norbert bal keze villant, de a nem éppen megszépítő messzeségből leadott újabb itáliai löket is célba ért (4-3). Aztán sokáig semmi érdemi nem történt, mígnem a nagyszünet előtt emberelőnyből Varga Dániel egalizált, csakhogy a maradék öt másodpercbe még "belefért" egy újabb távoli talján találat is (5-4).

Fórból Madaras volt eredményes a harmadik játékrész elején, s ugyanígy élt a létszámfölényes helyzetével az ellenfél, ráadásul kétszer egymás után (7-5), miközben a parton jegelni kellett Kásás fájós térdét. Magyar kapufák után az olaszok büntetőhöz jutottak, ez bement, kezdett aggodalmat keltővé válni a helyzet (8-5). Főleg, hogy Hosnyánszky Norbert amúgy káprázatos csavargólját nem adták meg azzal, hogy öt méteren belülről lőtte el.

A zárónegyedben sem akart megtörni a magyar gólnélküliség átka, végre aztán Steinmetz Ádám büntetőt harcolt ki, a csapatkapitány Biros Péter pedig nem hibázott (8-6). Zúgott is a "Ria, ria, Hungária!", de a harmadszor is eredményes Pietro Figlioli megúszásból visszaállította a háromgólos különbséget (6-9). A vízbe visszatért Kásás szemfüles lövéssel szépített, majd Varga Dénes jobb felső sarkos bombával zárkóztatta tovább a Kemény-legénységet (9-8). Még maradt idő az egyenlítéshez is, azaz csak maradt volna, mert egy perccel a vége előtt egy "félpályás" lövés Szécsi kapujában kötött ki (10-8). 39 másodperc volt hátra, amikor Madaras szélről betalált (10-9). Az elkeseredett igyekezet azonban már nem segített, sőt a legutolsó másodpercben a fórt kapott olaszok még a kegyelemdöfést is bevitték (11-9).

Nyert a világbajnok az olimpiai bajnok ellen, az olaszok játszhatnak éremért, a címüket vesztő magyarok az 5-8. helyért folytatják szereplésüket, s pénteken az ausztrálokkal találkoznak.

vízilabda


Benedek Tibor, másodedző:
"Amit ez a csapat az utóbbi 12 évben felmutatott, feljogosít bennünket arra, hogy sajnos egy ilyen vereséggel elmondhassuk: véget ért egy álom. Itt nem tudjuk bebizonyítani, hogy a legjobbak közé tartozunk. A játékosok ezzel együtt büszkék lehetnek arra, amit elértek eddigi pályafutásuk során. Van még két mérkőzésünk, fel kell állnunk ebből a helyzetből is, mert ez tényleg egy aranycsapat. Az olaszok akarata érvényesült, hiszen meg tudták akadályozni a kontráinkat, kapusuk pedig nagyon jól védett, ráadásul még sok emberelőnyt is kaptak."

Szécsi Zoltán: "Nagyon akartunk, mindenkit a jó szándék vezérelt, azonban a vízben ez káoszba torkollott."

Szivos Márton: "Nem tudok mit mondani, egyszerűen nem jön ki belőlem semmi, csak fájdalmat érzek és szomorúságot."

A magyar játékosok töbsége nem állt meg nyilatkozni, lehajtott fejjel az öltözőbe vonult.

"Nehéz mit mondani egy ilyenmeccs után." - mondta könnyeivel küszködve Varga Dénes. "Jobbak nem voltunk, nem érdemeltünk győzelmet, hiába vagyunk papíron jobbak. Egy világ dőlt össze bennem."

Kiss Gergő: "Az  a tíz aranyérem, amit együtt nyertünk, fantasztikus élmény volt. Az utolsó négy év nem sikerült jól. A három olimiai arannyal sporttörténelmet írtunk, de mi a negyediket is akartuk. Ez a meccs a védekezésen csúszott el, sok átlövés gólt kaptunk. Nehéz lesz megemészteni ezt a vereséget."

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint a mostani magyar válogatott nem olyan erős, mint az előző három olimpián volt:    "Az elején esélyünk volt olyan mederbe terelni a mérkőzést, ami egy latin csapat ellen kedvező. De elveszítettük a biztonságunkat hátul, vérszemet kaptak, mi hoztuk fel őket. Ez a magyar válogatott már bizonyos szituációkat nem bír el, nem olyan erős, mint az előző három olimpián volt. Nem voltunk annyira magabiztosak, hogy ne merjenek szórakozni velünk. Nem tudtunk lábra kapni. Sajnálom azokat a játékosokat, akik az előző három sikernek nem voltak részesei. Készülünk az ausztrálok ellen."

Eredmény, negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 11-9 (2-2, 3-2, 3-1, 3-4)
--------------------------------------------------  
Vízilabdacsarnok, 4000 néző, vezette: Georgiosz Sztavridisz (görög), Alan Balfanbajev (kazah)

Magyarország:
Szécsi Zoltán - Varga Tamás, Kásás Tamás 2, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Biros Péter 1, Hárai Balázs, csere: Madaras Norbert 3, Varga Dénes 2, Szivós Márton, Varga Dániel 1, Steinmetz Ádám

Az olasz góldobók:
Pietro Figlioli, Christian Presciutti, Maurizio Felugo 3-3, Amaurys Perez, Alex Giorgetti 1-1

(mti)

Címkék: magyarok, London, 2012, olimpia, vízilabda, sport