- Az elmúlt két hétben olyan emberek is maradásra próbáltak bírni, akiket nagyon tisztelek – fogalmazott az 51 esztendős szakember. - Én egy régi vágású ember vagyok, nálam nagyon nehezen lehet a nemből igen, a távozásból érkezés. Gondolkodtam rajta, hogy ebben a helyzetben mégis megváltoztathatom-e a véleményemet, de végül úgy döntöttem, hogy tartom magam ahhoz, amit már korábban eldöntöttem. Ez azt jelenti, hogy a nyártól a Rákóczi szakmai munkáját már nem én irányítom.

Sisa Tibor 2010 nyarán érkezett Kaposvárra, munkája első évében a hetedik, a másodikban pedig a 10. helyre vezette a társaságot.

Címkék: exkluzív, elmegy, sisa tibor, fordulat, rákóczi, sport