A csónakházból előkerültek a hajók, és rövid időn belül már vízre is szálltak azok a sportemberek, akik vállalták az idei részvételt. Ezt a desedai túrát már 18. alkalommal rendezték meg Somogyban.

- Vannak olyanok, akik 8-10 éve állandóan jönnek. Idén viszont a régiek közül hárman vannak, a többi új, sose volt még. Van egy 40-50 fős létszám, akik egy-két évet kihagynak és jönnek. Ez nem egy Kaposvár-központú túra, egyedül én vagyok kaposvári - mondta a kaposvári Raskoványi Gyula.

Ezúttal is az ország minden részéből érkeztek mozogni vágyók a túrára. A résztvevők azt mondják: ennek a sportnak igazi varázsa van.

- Egy szóval nem lehet rá válaszolni. Az egyik oldala a baráti társaság, hogy az ember embernek érezze magát. A másik a jó levegőn való mozgás, és csak a harmadik a sportolás, mert akár egy konditeremben is lehet erősíteni - mondta budapesti Kis János.

A vízpartnak és a víznek azonban teljesen más a hangulata. A hétvégi vízitúra résztvevői az első napon 15 és fél kilométert, azaz kétszer másfél órát eveztek a Deseda-tavon, a második napon pedig egy nyolc kilométeres szakasz következett a sorban. Végül természetesen mindenki sikerrel célba ért.

Címkék: hajók, csónakház, vízpart, túra, Deseda, sport