A magyarországi közoktatási sportiskolai program 2007-ben indult, és immár második alkalommal rendeztek szakmai napot az érintett intézmények számára. A meghívott szakembereket a kaposvári Gyakorló iskola látta vendégül, és a programban egy látványos cselgáncs-bemutató is helyet kapott.

- Valójában ezek a közoktatási intézmények, mint a kaposvári is, egy sportiskolai kerettanterv alapján végzik nevelő, oktató munkáját és a sportági fejlesztő munkát is. Együtt kell működni a választott sportág sportági szakszövetségekkel és a kapcsolódó sportegyesületekkel - mondta a Nemzeti Sport Intézet sportiskolai programvezetője, Lehmann László.

A programvezető szerint van jövője ennek a programnak; annál is inkább, mert a jelenlegi sportkormányzat támogatja ezt a fajta képzési formát. A kaposvári Gyakorló iskola jó példa lehet másoknak is.

- Kiváló az infrastruktúra, mindennel rendelkezik, sőt még többel is, mint az átlagiskolák. Sok a sportolkó gyerek, és ahogy az igazgatónő elmondta, folyamatos a túljelentkezés a sporttagozatos osztályokba - tette hozzá Lehmann László.

A kaposváriak sokszor előrukkoltak egy-egy nagy dobással az elmúlt években, így sokat javultak a munka feltételei az iskolában.

- Sok minden változik törvényi szinten napjainkban, és együtt kell tudni működni. Sokat köszönhetnek a Nemzeti Sport Intézetnek, csak a tőlük kapott támogatással tudjuk megcsinálni azt, amit felvállatunk. Nélkülük a fejlesztésket nem tudtuk volna megvalósítani - mondta a kaposvári KE Gyakorló Iskola igazgatója, Molnár Anna.

Ezek az iskolák a magyar sport jövőjét jelenthetik, hiszen a legtehetségesebbek eljuthatnak a Sport 21 és a Heraklész programig.

Címkék: gyakorló iskola, tehetségek, sportiskola, sportolók, képzés