Szita János mindennapjainak része a futás és a sport. Két munkahelye, - az OMSZ, és a Pannon KHT mellett – aktívan vesz részt futóversenyeken. Legutóbb tavaly a honvédség által szervezett futáson, ami a délszláv válságban résztvevő hősök emlékére szerveződött. Ez a Horvátországi Okucani városától Taszárig tartott (189 km) melyet váltófutásban teljesítettek.

- A mozgás mellett kampányolok. Ezzel is szeretném felhívni az emberek figyelmét - egészségük megőrzése érdekében - a rendszeres mozgás fontosságára - mondja Szita János a Kapospontnak. Hozzátette: ezt a leghatékonyabban úgy teheti meg, hogy rendszeresen sportol, fut, részt vesz sporteseményeken, Több sporttársával együtt megalapították a Fuszekli szabadidő és sportegyesületet, amely szintén közhasznú tevékenységet végez.

Szita jános


Élethivatása, hogy másokon segítsen. Nem csak mentősként. Tagja a Kötél Életmentőknek, segíti a mentőalapítvány munkáját, és számos karitatív munkában is részt vesz. Így például a Kapos Televízió szervezésében karácsonyra adományokat gyűjtött, véradást és családi napokat szervez.

Kiemelkedő közösségi munkáját az Országos Mentőszolgálat Iránytű Díjjal jutalmazta.

Jó kommunikációs kézségével nagy tömegeket tud megmozgatni mindenféle jó cél érdekében.

Szita jános


Most neki van szüksége támogatásra. Szita János ugyanis már keményen edz, hiszen márciusban indulni akar a Balaton Szupermaratonon. Négy nap alatt 195,4 kilométert szeretne lefutni.

Elkötelezett munkáját a Taszár Honvéd Sport Egyesületen keresztül támogathatják, OTP Bank: 11743002-20002798 számlára. A közlemény rovatba írják be: Sport-Futás Támogatása!

Szita János

Címkék: szita jános, helyi, maraton, futás, balaton, sport