A kaposvári Pannon Lovas Akadémián immár 24. alkalommal rendezték meg a díjlovagló Világkupa magyarországi fordulóját. A háromnapos viadal programjában 12 versenyszám szerepelt, és 15 nemzet 70 sportolója lovagolt a 60-szor 20 méteres négyszögbe. A pénteki és szombati kötelező gyakorlatok után a hagyományokhoz híven a zenés gyakorlatokkal fejeződött be a somogyi díjlovas hétvége. A kis kör döntőjében holland győzelem született, legjobb magyarként Szokola Csaba negyedik lett. A Nagydíj kűrre a hideg idő ellenére is megteltek a lelátók. Az erős mezőnyben több korábbi kaposvári győztes is helyet kapott, a világ közvetlen élvonalához tartozó Hollandia pedig három párossal is képviseltette magát. A legjobban mégis a lengyelek szerepeltek, akik az első és a harmadik helyet is megszerezték. A végső győzelmet Katarzsina Milczarek érdemelte ki, aki 11 éves, Ekwador nevű lovával kimagasló produkciót mutatott be. „Szívből örülök, mert ezzel a fiatal lóval jól teljesítettem. Jó volta hangulat, színvonalas a verseny, így jövőre is szeretnék visszatérni" - mondta Katarzyna Milczarek, Lengyelország.

Díjugrató

A döntőben két magyar versenyző is szerencsét próbált. A második helyet a holland Aat van Essen szerezte meg. A magyar bajnok Ács Róbert a 8., Komjáthy György a 15. helyen zárt. A szakemberek szerint az elmúlt évek egyik legkiegyensúlyozottabb döntőjét láthatta a közönség. "A Világkupáért 27 együttes szállt harcba. Ilyen nagy létszámban még nem vettek részt, ez annak köszönhető, hogy mindenki az olimpiai kvótáért próbálkozik minél jobb eredményt elérni" - mondta Dallos Gyula örökös bajnok.
Az örökös bajnok Dallos Gyula egy térdműtét és több év kihagyás után a hétvégén tért vissza a nemzetközi élmezőnybe. A 61 esztendős örökös bajnok ezúttal egy 9. és egy 25. helyezést szerzett lovával. "Én azt mondom, cél nélkül nem szabad csinálni. Azt is vallom, hogy a sport egy a nemzetet felemelő és egészségben tartó erő, ami mással nem pótolható. Egész életem erről szól, ötven éve sportolok, nem tudom, nem akarom abbahagyni" - folytatta Dallos Gyula. Az év legnagyobb hazai díjlovas eseményére rekordmezőny gyűlt össze Somogyban.  "Az egyetem PR-értékének fontos, hogy tudják, hogy itt a lovassport már 25 éve Világkupákat tud rendezni, emellett pedig 40 éves a lovas képzés Kaposváron" - mondta prof. dr. Szávay Ferenc rektor, Kaposvári Egyetem.

A legjobbak között 3 millió forint pénzdíjat osztottak szét. Jövőre már a 25., jubileumi díjlovagló Világkupa-forduló következik a sorban.

Címkék: akadémia, díjugratás, világkupa, lovas, sport