Gyenesei Leila az év nagy versenyei után hazatért, és a kaposvári sportbizottság is gratulált eredményeihez. A válogatott öttusázó 2011-ben tovább gyarapította egyedülálló éremgyűjteményét. "Nagyon-nagyon örültem az EB és vb érmeimnek. Majdnem 100 százalékot teljesítettünk, a négy megszerezhető érem közül három arany- és egy ezüst volt, ami még nem fordult elő a magyar válogatott történetében. Ez a pozitív része a szezonnak, a negatívabb része pedig az, hogy az egyéni során nem tudtam annyira felszabadultan versenyezni. Ezen kell javítani, hogy lazábban, jó értelemben vett vagányan versenyezzek a jövő évben, ez kell ahhoz, hogy ott legyek a mezőny legelején"- mondta Gyenesei Leila Építők AC Kaposvár.

Gyenesei Leila

Leila az idén negyedszer is magyar bajnok lett és a világranglistán is őrzi olimpiai szereplést érő pozícióját. Londonban azonban csak két magyar lány indulhat, így a sikercsapat tagjai közül egy valaki biztosan itthon marad majd. "Szerintem abszolút azon múlik, hogy a legjobbat ki tudjam magamból hozni. Nem arról van szó, hogy erőn felül kell teljesítenem. Azt szeretném hozni, amit tudok már, ami bennem van, illetve ha egyszer-egyszer kijön a lépés, még erőn felül is lehet teljesíteni" - folytatta Gyenesei Leila.

A sokoldalú versenyző elárulta: a nemzetközi élmezőny továbbra is igen erős, és az idén ismét csak nőtt a nagy riválisok száma. "Annyi különbség van, hogy akik a pekingi olimpia után elmentek szülni, és vissza akartak térni, visszatért. Ők már újra itt vannak, és ott folytatták, ahol abbahagyták. Az idei vb-dobogóról az arany- és a bronzérmes is már édesanya, és alig több mint egyéves a kisgyermekük" -mondta Leila.

A 25 esztendős sportolónő elmondta: novemberben kezdődik majd a felkészülés, de neki már hiányzik a mozgás, így aktív pihenéssel tölti a napjait.

Címkék: sportoló, London, Gyenesei Leila, öttusa, érem