Ahogy kitört a vakáció, szinte azonnal megkezdődtek a vitorlás táborok a balatonföldvári egyesület bázisán. Az újoncok optimiszten tanulnak és gyakorolnak, a tehetséges fiatalok pedig később versenyeken is elindulhatnak. A Spartacus Vitorlás Egylet nem csak az utánpótlást neveli, hanem minden évben szervez egy-egy nagy nemzetközi viadalt, illetve magyar bajnokságoknak is otthont ad. Az idei nyáron sincs ez másképp.
A Balatonföldvári Spartacus VE ügyvezetője, Erdélyi Béla elmondta: Különös gondot fordítanak a versenyek szervezésére. Mivel a 18 lábas, gyors hajók, most kezdenek el megtelepedni, Európa-kupa fordulót rendeztek nekik, ahova négy országból érkeztek versenyzők. Dánok svédek, németek, osztrákok és a magyarok.
A földváriak ezt követően az idén 100 éves olimpiai csillaghajó osztálynak rendeztek három versenyt egy hét alatt. A klub büszke lehet jelenlegi válogatott sportolóira is. A Majthényi, Domokos repülő hollandi páros a tavaly hetedszer lett világbajnok, és most is az élen áll a vb-n. A 19 éves Bakóczy Róbert a laser standard olimpiai osztályban tűzte ki a nagy célt: kijutni a 2012-es londoni játékora. Ehhez viszont rengeteg versenyen kell részt venni. Mint Erdélyitőtól megtudtuk: akinek ilyen céljai vannak, feszített programon kell részt venniük, főként külföldön. Bakóczy most például Portugáliában készül, és a kvalifikációt jelentő verseny Ausztráliában lesz.
A fiatal olimpiai reménységet a Somogy Megye Sportjáért Közalapítvány is támogatja. Bakóczy Róbert fiatal kora ellenére már 12 magyar bajnoki címet szerzett, ebből négyet a felnőtt korcsoportban.

Címkék: bakóczy, spartacus, vitorlázás, balatonföldvár, olimpia, sport