A 2001-es bajnokcsapat tagjai közül az Amerikában élő Ronald Nunneryn (nánörin) kívül mindenki eljött Somogyba, és a Simon Balázs, Sztojan Ivkovics páros kivételével pályára is léptek az egykori nagy rivális Paks elleni találkozón. Gyorsan kiderült, hogy ezen a nosztalgiamérkőzésen a küzdő felek – szerencsére - nem a védekezésre fektették a hangsúlyt. Potyogtak rendesen a kosarak és hárompontosból is láthatott bőven a népes közönség. A korábbi közönség-kedvenc, az egykori triplakirály, Emir Halimics nem hazudtolta meg önmagát: hatszor is sikerrel célzott távolról. Természetesen a többiek is megmutatták, hogy mit sem kopott a tudásuk, legfeljebb a régi tempóból vettek vissza valamennyit.

A sok gól ellenére a végeredmény mégis 79:75 lett, vagyis ugyanúgy végződött a meccs, mint tíz évvel ezelőtt a tolnaiak otthonában. A lefújás után a szurkolók együtt ünnepeltek Földi Sándor vezetőedző egykori tanítványaival, akik egy arany-emlékérmet is kaptak a 2001-es diadal tiszteletére Szita Károly polgármestertől.

A Klíma-Vill Purina Kaposvári KK 2001-es csapatkapitánya, Bencze Tamás libabőrös volt játék közben. Jó volt, látni, hogy az itteniek nem felejtették el a tíz évvel ezelőtti dolgokat, és ugyanúgy emlékeznek rá, mint mi.

Kaposvár 2001-es férfi kosárlabdacsapata történelmet írt, a bajnoki menetelés örök emlék a szurkolóknak és persze a főszereplőknek is.

A Klíma-Vill akkori vezetőedzője, Földi Sándor szerint nem csak az számít, hogy mit csináltak, milyen eredményt értek el, hanem, hogy szerették ezeket a játékosokat és szerettek őt is. Ez a legfontosabb. - Nem az a gazdag ember, akinek sok pénze van, hanem akire sokszor nyitnak ajtót. Ez hála istennek máshol is így volt, és ilyenkor nagyon gazdagnak érzem magam – tette hozzá Földi Sándor.

A Klíma-Vill 4-2-re nyerte a bajnoki döntőt a Paks ellen, és az ünneplésre mindenki úgy emlékszik, mintha tegnap történt volna.

- Idős emberek, akiknek semmi közük a kosárlabdához, magyar zászlókkal kiálltak a kiskapuhoz, felemelő élmény. Felejthetetlen az ünneplő tömeg, aki megvárt minket a téren, a fürdés a szökőkútban. Nagyon szép emlékekkel válunk el Kaposvártól – mondja az egykori edző.

Földi Sándor hozzátette azt is: szerinte  az ember, ahol megfordul, ahol ennyien szeretik, ott hazainak érzi magát. Azt mondja: hiába él Cegléden, Ceglédet nem szereti annyira, mint ahogy Kaposvárt szerette és most is szereti.

A gálameccs után még egyszer összeállt a csapat, és a szurkolók is egymás után készítették a közös képeket a kedvencekkel. Kaposvár aranycsapata tíz év elteltével újra bizonyított, és kivívta a közönség elismerését. Ismét csak: szép volt, fiúk!

 

 

Címkék: klíma-vill, gálamérkőzés, aranycsapat, Paks, mérkőzés, sport