A felnőttek sem tétlenkedtek, ők a Taszár Kupán bizonyíthattak.

Délelőtt az egyéni számokat rendezték a II.-VI. korcsoportokig, a fiatalok nagyon élvezték a versenyt. Az biztos, hogy ilyen terepen még nem versenyeztek a tájfutók. Még az ötszörös ifjúsági magyar bajnok pécsi tehetség sem.

- Ez a megyei diákolimpia legjobban sikerült, ahogy lehetett volna, ugyan nem volt ellenfelem, de ugyanazt a pályát futottam, mint a felnőttek és az eggyel fiatalabb korcsoportosok, sikerült megvernem őket és nem hibáztam sokat. 10 mp-et tudok elkönyvelni hibának, ami bennmaradt ebben a pályában, majdnem hibátlanra sikeredett - mondta Baumholczer Máté.

És volt még egy nagy kihívás, a váltó. Több korcsoportban, egyszerre rajtoltak el az első emberek. A felnőttek is megmérették magukat.   

Alapvetően Baranya-Somogy megyei diákolimpia, de mivel sok a felnőtt kísérő, ezért nekik is rendeztünk egy Taszár Kupát kísérőversenyként az önkormányzat segítségével és a Somogy Megyei Tájfutó Szövetség, Taszár Honvéd SE segítségével sikerült létrehozni ezt a versenyt - foglalta össze Ifj. dr. Pavlovics György szervező.

A legeredményesebben a Taszár Honvéd SE sportolói szerepeltek, akik három arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárták a viadalt. A diákolimpiai versenyben a kaposvári Kodály tanulói voltak a legjobbak, két második és két harmadik helyezéssel zártak.

Címkék: Diáksport, Taszár Kupa, Taszár Honvéd SE, Baranya, Somogy