Az utolsó forduló előtt négy csapatnak is ugyanannyi pontja volt, így nagy izgalmakkal várták a Komlói Bányász elleni mérkőzést a kaposváriak.

A záró forduló előtt tulajdonképpen még négy csapat is versenyben volt a dobogós helyezésért. Annyi biztos volt: az 1. MCM SE, a Zalaegerszeg, a Körmend és a Nagykanizsa között csak szettpontok fognak dönteni a helyezésekről. A kaposváriaknak mindenképp nyerniük kellett a Komlói Bányász ellen, hogy odaérjenek a 3. helyre.  

- Kötelező győzelemnek indult ez a meccs, de nagyon szoros, nyílt még, de bízom a befejező emberekben, hogy meg tudjuk nyerni - mondja Csendes Róbert. - Én nem tudtam hozzátenni a meccshez, nem jól játszottam, van sérült, beteg, de ezt a meccset szerintem meg tudjuk nyerni.

A kaposváriak közül végül az 545 fáig jutó Molnár Rudolf és az 501 fát elérő Lengyel Dániel tudott pontot szerezni. Gábor Levente ezúttal nem guríthatott.

- Ez nagyon rossz érzés, hogy nem tudok pályára lépni, nem tudom segíteni a csapatot - mondta Gábor Levente. - Sajnos kiment a bokám, nem tudok részt venni, de szorítok a csapatomnak és remélem, hogy sikerül nyernünk.

Az 1.MCM SE végül 4-4-es döntetlent ért el és újoncként ezzel végül az előkelő 5. helyen zárta az NB II-es bajnokságot.

- Most szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem azt a támogatóinknak, Carl Schultes és Horváth Évának, hogy ők ide juttattak bennünket - tette hozzá Csendes Róbert. - Tavaly az ő segítségükkel sikerült megnyernünk az NB III-at, most előkelő helyen vagyunk az NB II-ben és ígérem nekik, hogy jövőre ennél magasabb szintre jutunk és az 1-3-ban bent szeretnénk lenni jövőre.

A csapat tehát még magasabbra tette a mércét, pedig már most is kellemes meglepetést okoztak.

Címkék: Gábor Levente, Lengyel Dániel, Molnár Rudolf, MCM, Teke, sport