Az arany- meccsre arany színbe öltöztek a Tüskevár SE kosarasai. Mintha már előre sejtettek volna valamit, legalábbis nagyon készültek arra, hogy övék lesz a legfényesebb medália. Persze ugyanerre készültek a pirosban játszó Kaposplast Mágusok is.

Nagy izgalmakat hozott a finálé a Táncsics gimnázium tornacsranokában. Az első negyed végére 4 ponttal sikerült meglépnie a Tüskevárnak, de a Mágusok szorosan a nyomukban voltak. A félidőben 44-39 volt az eredmény Filipovicsék javára. (KÉP 35:29) Palócz Tamás edző foghatta is a fejét. Főleg azért, mert a harmadik játékrészben kiengedett csapata. Ebben a tíz percben 22 pontot gyűjtöttek, míg a Tüskevár 35-öt. A záró negyedet 18 pontos előnnyel kezdte a Tüskevár, aki így nyugodtan ki is engedhetett, győzelme nem forgott veszélyben. Bodródi Lajos együttese  97-81-re győzött.

A sípszó után boldogan ünnepelhettek a fiúk, akik immár harmadszor hódították el a megyebajnoki címet.

A siker kulcsa egyértelműen a csapaté, az összeszokottság, a játékosok tudása és a hozzáállás, ez mind alapfeltétele annak, hogy ezt a sikert ismét sikerült elérnünk. Volt egy-két hullámvölgyünk, de szerencsére túlléptünk rajta, szintén csak a játékosok miatt, nagyon jó képességű játékosok vannak köztünk, nagy akaraterővel játszottak, ez talán látszott is kintről, ez eredményezte, hogy sikerült begyűjtenünk ezt a győzelmet - mondta a Tüskevár SE edzője, Bodródi Lajos.

A Tüskevár SE játékosa, Mester Milán szerint: nagyon jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó ellenféllel, abszolút jól játszottak a Mágusok is, viszont felül tudtuk őket múlni, nyertünk, nagyon fontos ez a győzelem, így most már bajnokok vagyunk.

A fiúk egész este folytatták az ünneplést.

A Kaposplast ilyen közel még sosem volt a végső győzelemhez. Az egész bajnokság során mindössze ez volt a második vereségük.

A mágusok játékosa, Hernesz Péter. "Elég sok védekezési hibánk volt, sok eladott labda, szoros meccs volt, jó meccs volt."

2011-ben tehát a Tüskevár lett a bajnok, az ezüstérmet a Kaposplast Mágusok érdemelte ki, míg a harmadikként a Meló-Diák KK zárta a küzdelmeket.

Címkék: tüskevár se, kaposplast kk, megyei bajnokság, mágusok, kosárlabda, kaposvár, sport